Kormányzati tisztviselők szerint az egyiptomi üdülőhely, Sharm el Sheikh célja, hogy 2020-ra szén-dioxid-semlegessé váljon.
BővebbenMi a brikett?
Brikettnek nevezzük – az ismert prések adottságaiból kiindulva – az 50 mm vagy ennél nagyobb kör, négyszög, sokszög, vagy egyéb profilú tömörítvényeket, melyeket mező-és erdőgazdasági melléktermékekből állítanak elő.
BővebbenNaperőmű építését tervezik Hevesen
Három és fél hektáros napelem-erőmű épülhet Hevesen, ha sikerre vezetnek a befektető céggel jelenleg is zajló tárgyalások - adta hírül szerdán a heol.hu Heves megyei hírportál.
BővebbenA magyar energiaellátást is segítheti a mágneses szélturbina
A megújuló energiaforrások hatékony kiaknázása, az intelligens kis rendszerek elterjedése egyre fontosabb az energiaellátásban, ennek részeként mutatjuk be a Kínában kifejlesztett, mágnesek segítségével lebegő szélkereket elsőként Magyarországon - mondta el kedden az MTI-nek Steier József, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) esztergomi szervezetének elnöke abból az alkalomból, hogy sajtótájékoztatón ismertette a 17. Főenergetikusi Szeminárium programját.
BővebbenSzilíciumszálakból fejlesztettek hajlékony napelemeket Amerikában
Mikrométer vastagságú szilíciumszálak felhasználásával amerikai kutatóknak sikerült olyan napelemeket gyártani, amelyek a jelenleg elterjedt technológia anyagszükségletének mindössze 1 százalékát igénylik.
BővebbenNorvégiában épül a világ legerősebb szélturbinája
Norvégiában építik a világ eddig legmagasabb és legnagyobb teljesítményű szélturbináját.
BővebbenFrankfurtban már egy kisvárosnyi ember lakik passzívházban
Egy minimális energiával kifűthető passzívházban lévő lakás 5-7 százalékkal kerül többe, mint a hagyományos, ugyanakkor építés közben eladható, így a fejlesztőnek nem kerül semmibe a finanszírozás, ezért épülnek ilyenek tömegesen - mondta Frank Junker az ABG Frankfurt Holding ügyvezető igazgatója a csütörtöki Passzívház konferencián Budapesten.
BővebbenMagyar Hőszivattyú Szövetség – szakmai napja
Nagy érdeklődés kísérte a Magyar Hőszivattyú Szövetség (MAHŐSZ) idei első szakmai napját, amely 2010.02.01-én került megrendezésre a LORBERTERV Vízföldtani Tervező Kft-vel társszervezésben, illetve a Magyar Geotermális Egyesület, a Magyar Geofizikusok Egyesülete, és a Vízkútfúrók Országos Egyesületének közös munkája nyomán.
BővebbenMegnyílt a Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás
Az állam felelőssége az, hogy tanáccsal, valamint szakmai és anyagi eszközökkel segítse a lakástulajdonosokat az ingatlanok energetikai megújításában - mondta Fegyverneky Sándor országos főépítész, a Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten.
BővebbenZöld bank fizetné az Orbán-kormány panelfelújításait
Ha a Fidesz kormányra kerül, egy "zöld bankot" hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra - jelentette be Orbán Viktor.
Bővebben