A Wake Forest University kutatói által megalkotott világítótest kétszer gazdaságosabban működik, mint az eddig használt megoldások.
BővebbenMikrohullámú sütő: áldás vagy átok?
A mikrohullámú sütő az emberiség egyik nagy találmánya – kár, hogy ilyen sokan gyanakodnak rá.
BővebbenMár csak két hónapig kapható a régi 40 wattos izzó
Nem melegítik fel a környezetet és kevesebbet fogyasztanak az energiatakarékos kompakt fénycsövek, az áruk ugyanakkor még mindig magas, ráadásul kényesek a kapcsolgatásra. A jövő ugyanakkor az övék, 2013 január elsejétől a hagyományos 40 wattos izzó eltűnik a boltokból.
BővebbenFagyos levegővel tárolnák az áramot
Sosem akkor fúj a szél, amikor kellene. A szélerőművek legnagyobb baját cseppfolyósított levegővel orvosolnák brit mérnökök. A brit Gépészmérnöki Intézet szakértői szerint a módszerrel akár 70 százalékos hatékonyságot is el lehet érni.
BővebbenA zuhanyzófülke, mely kimossa ruháinkat, amíg fürdünk
Négy török egyetemi diák fejlesztette ki a Washit nevű zuhanyzófülkét, mely megszűri és eltárolja a felhasznált vizet, ami utána fürdésre vagy mosásra is alkalmas.
BővebbenNem vehetünk többé hagyományos égőt a boltokban
Európában a világítás teszi ki a teljes áramfogyasztás mintegy 20 százalékát, ezen próbál változtatni az Európai Unió.
BővebbenBőrbetegséget okozhat a kompakt fénycső
A kompakt fénycsövek (CFL) kellemes tulajdonsága, hogy fényerejük ugyanakkora, mint a hagyományos villanykörtéké, de az energiaigényük csak negyedakkora.
BővebbenÍgy takarítson meg 10 % -ot a villanyszámlán
„Közösségi normatívára van szükség az okos hálózat fejlesztésének támogatására” –jelentette ki Brüsszelben Marco Signa, a Whirlpool Energia Stratégiájának szenior menedzsere, aki egyúttal a Ceced Európa (A háztartási és professzionális gépek gyártóinak szövetsége) igazgatója is.
BővebbenVilágítva tisztítja a levegőt a köztéri algalámpa
Annyi szén-dioxidot nyel el egy év alatt, mint egy fa egész élete során - ez a legfőbb érv az algalámpa mellett, amely ideális fényforrás szennyezett levegőjű közterületekre.
BővebbenA legolcsóbb energiaforrás
Belegondoltál már abba, hogy milyen lenne, ha az asztalod termelne áramot a lámpának vagy a számítógépnek? Ez az ügyes asztal meg is mutatja, hogyan lehetséges ez.
Bővebben