Amikor a New York szívében emelkedő Empire State Building tulajdonosai idén úgy döntöttek, hogy hőszigetelő ablakok ezreivel látják el az égbe nyúló homlokzatot, csak részben cselekedtek az energiatakarékoskodás jegyében - bérlőket is akartak csalogatni. 78 év elteltével ugyanis a Manhattan jelképévé vált épület elvesztette ragyogását, és már nem a legkívánatosabb bérlemény. Hogy csillogását visszaszerezze, a tulajdonosok azt tették, amit az ingatlantulajdonosok egyre nagyobb számban tesznek: "bezöldültek".
BővebbenAz izzók után a LED lámpák gyártására áll át a Philips
A Philips, a világ egyik legnagyobb fényforrás gyártója a hagyományos izzólámpák korának lezárulásával a LED (fénykibocsátó dióda) lámpák gyártására áll át.
BővebbenCNG járművek Athén tisztaságáért
A sűrített földgázzal hajtott járművek jelentősen csökkentik a kibocsátást benzinüzemű társaikhoz képest, a szénsemleges közlekedéshez vezető úton ígéretes átmenetet jelenthetnek.
BővebbenBemutatták a Nissan teljesen elektromos autóját
Ma délelőtt hivatalosan bemutatták a gyártó legújabb elektromos autóját egy háromnapos rendezvény keretein belül.
BővebbenEnergia Klub: jó, csak hiányos a szélerőmű rendelet
Az Energia Klub jó megoldásnak tartja, hogy nyilvános pályázaton lehet elnyerni a hazai szélerőmű-kapacitások kiépítésének lehetőségét, de úgy véli, hogy a jogszabály néhány pontja gátolja a sikeres végrehajtást.
BővebbenPellet és brikettgyártósorok EU támogatásból!
Az októbertől megjelenő népszerű pályázat: "Mikrovállalkozások fejlesztése 5000 fő alatti településeken" kitűnően alkalmas pellet vagy brikettgyártó üzemek létrehozásának támogatására. A megejelenést nem kell megvárni, hiszen a tavalyi rendelet alapján lehet idén is benyújtani a pályázatot. Október elején tehát már kész pályázati anyagot kell benyújtani, árajánlatokkal, tervdokumentációkkal.
BővebbenA FedEx hibridflottája mellett napelemei számát is bővíti
Miközben a duplájára növeli hibridflottáját, régebbi típusú szállítói átalakításával, a vállalat újabb környezetkímélő projektbe fog New Jersey-ben, ahol egyik elosztó központja kap napelemekkel borított tetőt.
Bővebben10 perc töltés és száguldhat tovább az elektromos autó
Amerikai egyetemisták csoportja egy olyan elektromos autó fejlesztésén dolgozik, mely felveheti a versenyt, mely maga mögé utasíthatja a jelenlegi elektromos járműveket.
BővebbenNapelemes töltő a Kodaktól
A Kodak új napelemes töltője diszkrét és egyszerű, napfénynél illetve lámpafénynél is tölthető, szorult helyzetekben USB-csatlakozójának köszönhetően egy számítógép is segíthet.
BővebbenAz idén 410 megawatt szélenergia-kapacitásra lehet pályázni
Az idén 410 megawatt összteljesítményű szélenergia-kapacitásra lehet pályázni a Magyar Energia Hivatal javaslata szerint - derül ki a hivatal honlapján csütörtökön közzétett dokumentumból.
Bővebben