A magyarországi napelemgyártás további növelését is fontolgatja a japán Sanyo konszern, és Mexikóban is hasonló fejlesztéseket szeretne. Az amerikai PC World amerikai szaklap értesülése szerint ugyanakkor a gyártó új napelem-előállító üzemet avatott, Japán nyugati részén is, ezzel már három üzeme ontja a megújuló energiát hasznosító berendezéseket az anyaországban.
BővebbenVértesi Erőmű: az év végére mindegyik blokk zölddé válik
A Vértesi Erőmű mind a négy blokkja az év végére alkalmas lesz bioenergia termelésre, miután a végéhez közeledik a mintegy 4 milliárd forint ráfordítással megvalósult zöldprogram - mondta el Szegedi Tibor, a Vértesi Erőmű Zrt. gazdasági igazgatója az MTI-nek.
BővebbenHibridautók a magyar taxitársaságoknál
Bár Magyarországon még szó sincs arról, hogy egy egész taxiflottát cserélnének hibridautókra, mint New York városban, azért van már olyan társaság, ahol környezetbarát járművel is szállítanak utasokat.
BővebbenHajdú-bihari Napló: geotermikus erőmű Egyeken
Geotermikus erőmű építését tervezik a megye nyugati határán lévő településen, Egyeken - írta kedden a Hajdú-bihari Napló.
BővebbenJapán versengés a hibrid autók piacán
A jövő városi gépjárművének tartják a hibrid meghajtású - hagyományos üzemanyaggal és elektromos árammal egyaránt használható - gépkocsikat. Típusai közül a Toyota Prius a legismertebb. A Honda 2009-ben már sorozatban gyártandó új kiskocsija viszont a Priusénál jóval alacsonyabb árával csábítgatja a majdani vevőket.
BővebbenHidrogénnel hajtott SX4-et tesztel a Suzuki
A nyolc vezető ipari hatalom július 7-9-én Japánban, Hokkaido szigetén tartandó csúcstalálkozója alkalmából a Suzuki bemutatja az Esztergomban is gyártott SX4 üzemanyagcellás modelljét, amelyet hidrogén és elektromos áram hajt - közölte a Magyar Suzuki Zrt. kedden az MTI-vel.
Bővebben2025-re a hibrid- és elektromos hajtás uralkodóvá válik az autóiparban
Európában 2025-re minden újonnan üzembe helyezett autó vagy hibrid hajtású vagy teljesen elektromos hajtású lesz.
BővebbenMegalakult a Magyar Pelletszövetség
Magyar Pelletszövetség alakult 12 alapító, szervezet és magánszemély részvételével Nagykanizsán - tájékoztatta az MTI-t az újonnan létrejött szervezet.
BővebbenAz akkumulátorokat 10 év múlva felválthatják az üzemanyagcellák
A hétköznapi használati tárgyak áramellátását biztosító hagyományos akkumulátorokat akár 10 éven belül felválthatják a hatékonyabb, és hálózati töltést nem igénylő üzemanyag cellák - mondta Herbert Frankenstein, a BASF vegyipari vállalat közép- és kelet európai központjának vezetője a cég "Innovatív megoldások seregszemléje" címmel a héten Bécsben szervezett rendezvényén.
BővebbenAz EU jövőre búcsúzna a hagyományos égőktől
Hagyományos izzók helyett jövőre várhatóan már csak energiatakarékosakat fognak gyártani az Unióban, amennyiben az Európai Bizottság által felvetett törvényjavaslat elfogadásra kerül.
Bővebben