A Tesla-vezér egy befektetői megbeszélésen ismerte el, hogy a vállalat sok esetben nem tudja pontosan megbecsülni a telepítés költségét, ezért tapasztalnak egyes ügyfelek árnövekedést.
BővebbenAz úszó napelemeknek is jár a tisztítás
Több alkalommal írtunk, már úszó napelemekről és a napelemek tisztítási lehetőségeiről.
BővebbenMegéri napelemet telepíteni az épület homlokzatára?
A Viktóriában bejegyzett ingatlanfejlesztő, a Beulah jelentette be, hogy a Melbourn szívében hamarosan befejezésre kerülő Paragon torony ad helyet az ország legnagyobb és leghatékonyabb függőleges szolár rendszerének.
BővebbenAz eddigi legfehérebb festék segítheti az épületek és a bolygó hűtését
A valaha volt legfehérebb festéket állítottak elő amerikai kutatók azzal a céllal, hogy javítsák az épületek hűtését és hozzájáruljanak az éghajlatváltozás problémájának kezeléséhez.
BővebbenLényeges határidő érkezik annak, aki napelemet telepítene az idén
Magyarországon egyre gyorsabban fejlődik a napelemes piac, részben az állami támogatásoknak köszönhetően. Az egyre több rendszer ugyanakkor jelentősen megterheli az elavult elektromos hálózatot, emiatt érezték szükségesnek a telepíthető inverterek szabályzását.
BővebbenKecskeméten folytatódik az elektromos buszok tesztelése
Kecskeméten május 20-ig nyílik lehetőség kipróbálni a Zöld busz program mintaprojektjének elektromos autóbuszát.
BővebbenJó hír érkezett annak, aki hitelből telepítene napelemeket
A tavalyi évben lezárt VEKOP-5.2.1-17 hitelprogramot újranyitották 1,5 milliárd forintos kerettel.
BővebbenRománia továbbra is kiemelten támogatja az új elektromos autók vásárlását a roncsautóprogramban
Románia továbbra is kiemelten támogatja az új elektromos autók vásárlását a roncsautóprogramban - jelentette be szerdán Tánczos Barna romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
BővebbenKatar az eddigi leginkább környezetbarát futball-világbajnokságot ígéri
A labdarúgás történetének "legzöldebb", vagyis a környezetet a leginkább kímélő világbajnokságát ígéri Katar - írja a 2022-es házigazda törekvéséről a Gulf Times című angol nyelvű arab újság.
BővebbenA Bosch legalább húsz évig foglalkozik még robbanómotorokkal
Az elektromobilitás előretörése mellett a robbanómotoron alapuló hagyományos meghajtási technológiát is fejleszteni kell, és a Bosch legalább húsz évig hajt még végre beruházásokat ezen a területen - ismertették csütörtökön Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.
Bővebben