elmaradhat a hagyományos panelekétől, de a vizsgálatok mindössze 10%-os eltérést igazoltak.
BővebbenMegérkezett a ráncfelvarrott Tesla Model 3
Hivatalosan is megjelent a Teslánál a frissített Model 3-as, amely magasabb hatótávolsággal, fokozott teljesítménnyel és néhány külső és belső újítással kecsegtet a korábbi változatokhoz képest.
BővebbenTöbb száz elektromos taxi állhat forgalomba Budapesten
Eredményes az elektromos taxik beszerzését szolgáló pályázat, mintegy 280 új gépjármű megvásárlását támogatja a kormány csaknem 2,3 milliárd forintból - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Bővebben250 darab napelemet szereltek erre az autóra, működik!
A napenergia az élet egyre több területén játszik meghatározó szerepet, a piacon is elérhető járműveknél ugyanakkor csak az utóbbi időkben kezdtek el megjelenni a napelemek.
BővebbenLátta már hogyan telepítik a napelemes tetőcserepet?
A Tesla komoly erőfeszítéseket tesz, hogy fel tudja gyorsítani napelemes cserepeinek telepítését.
BővebbenAz energiahasználatot forradalmasíthatja a most felfedezett anyag
Az energiahasználatot forradalmasíthatja egy újonnan felfedezett, szobahőmérsékleten is szupravezetőként viselkedő anyag.
BővebbenAz Európai Bizottság javítaná az épületek energiahatékonyságát
Az Európai Bizottság épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé, mely az épületek energiahatékonyságát kívánja javítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentéséért és az energiaszegénység mérsékléséért - közölte a bizottság szerdán.
Bővebben1 millió lakóingatlant korszerűsítenének energetikailag 2030-ig
A Virtuális Erőmű Program (VEP) szakértői szerint a 2030-as magyar klímacélok teljesítéséhez elengedhetetlen a korszerűtlen lakóingatlanok energetikai modernizálása; a program célja, hogy 2021 és 2030 között egymillió lakossági ingatlan épületenergetikai fejlesztése valósulhasson meg.
BővebbenSzélparkot vesz Bulgáriában a MET Csoport
Száz százalékos részesedést szerzett egy 42 megawattos szélerőműben Bulgáriában a svájci központú európai energiavállalat, a MET Csoport, miután hétfőn részvény-adásvételi megállapodást írt alá az olasz Enel Green Power céggel - közölte a vállalat az MTI-vel.
BővebbenA Tesla napelemes cserepei töltik a Teslákat Németországban
Hatalmas elektromos töltőállomást nyitott a Tesla Németországban, a központnál napelemek és szélerőművek termelik a szükséges áramot.
Bővebben