Technológiák

Helyi energiatermelés – növekvő önrendelkezés a településeken

Érdemes a vidéki önkormányzatoknak kihasználni a 2014-2020-as időszak uniós forrásait olyan energiatermelő berendezések és rendszerek beszerzésére (napelemek, napkollektorok, aprítógépek, geotermikus kutak stb.), amelyek segítségével az energiavásárlásra fordítandó pénzek helyben maradnak, és egyúttal értelmes munkahelyek is keletkeznek.

Bővebben

Napirenden az e-autók ügye

Ma még kevés az elektromos autó Magyarországon, de a kormány lendületet adna az elterjedésüknek: az ösztönzők között vizsgálja az áfakedvezményt. A jogszabályi alapok még idén megszülethetnek, emellett az infrastruktúra kiépítése is megkezdődik ebben az évben.

Bővebben

A napenergia a legkihasználhatóbb megújuló energiaforrás

Támogatná a megújuló energiaforrásokat használó kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) az E.ON. Az energiaszolgáltató cég az úgynevezett Solar programmal növelné a napenergia felhasználásának arányát, emellett pedig a biogáz erőművek létesítését szorgalmazza - mondta el Göbl Erik, az E.ON értékesítés és marketing osztályának kkv szegmens szakértője a Portfolio és az agrárszektor.hu kecskeméti konferenciáján.

Bővebben