2012 szeptembere óta a boltokban megszűnt a hagyományos izzók forgalmazása, a polcokról mára szinte teljesen kifogytak a készletek.
BővebbenNapelemmel társított Honda járművek az USA-ban
Különféle fizetési konstrukciókban a Honda japán járműgyár arra szánta el magát, hogy az USA-ban forgalmazott elektromos és hibrid autóihoz napelemet is adna.
BővebbenHómobil – svéd és osztrák módra
Magától értetődő, hogy azokban az országokban, ahol az embert és a napi életkörülményeket próbára tevő téli időjárás megköveteli az újszerű, a kor kihívásainak, követelményeinek megfelelő járműgyártást, ott érhető tetten leginkább az extrém téli járművek koncepciózus fejlesztése.
BővebbenMunkára kész a legnagyobb naperőmű
Kiállta az első próbákat a kaliforniai Mojave sivatagban épülő, a világ legnagyobb naphőerőművének tervezett Ivanpah névre “keresztelt” hatalmas létesítmény
BővebbenSzennyvízberuházás indul a Tápió-vidéken
Mintegy 30 milliárd forintból szennyvízberuházás kezdődik a Tápió-vidéken, a fejlesztés két év alatt valósul meg – közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a projekt nyitórendezvényén csütörtökön, Tápiószentmártonban.
BővebbenLakossági tiltakozás miatt nem építenek biomassza-fűtőművet Szombathelyen
Az érintett lakosság véleményét megismerve a szombathelyi önkormányzat vezetése úgy döntött, nem támogatja két tervezett biomassza-fűtőmű építését Szombathelyen. A döntést csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján.
BővebbenÚjdonság-dömpingjével friss villanyautókat is ígér a Nissan
Már most is első helyen áll a villanyautók értékesítésében a Nissan, de a cím megőrzéséért belátható időn belül további 3 emissziómentes járgányt ígér.
BővebbenMost a Volánbusznál jár a villanybusz
Buda-környéki településeken tart a napokban próbaüzemet az eBUS-12 típusú villanybusz.
BővebbenTöbb Kínában gyártott luxusautó is mérgező anyagokat tartalmazhat
Féltucat, Kínában gyártott, de nyugati márkájú luxusautó is bizonyítottan egészségre káros anyagokat tartalmaz - állítja a kínai központi televízió, a CCTV.
BővebbenSzámolja ki, hányadán áll vállalata az energiával!
A Schneider Electric által bemutatott legújabb Efficiency Quotient eszköz segíti a vállalatokat az energiamenedzsment és -hatékonyság fejlesztésében.
Bővebben