A Renault bejelentette: 2012-től 20 ezer eurós áron forgalmazza Zoé nevű elektromos modelljét. A francia autógyár célja, hogy népautóvá tegye a modellt.
BővebbenAz elektromosautók is szennyezik a környezetet
A villanymotorral hajtott gépkocsik környezetszennyezése kisebb ugyan, de nem nagyságrenddel a benzinnel vagy gázolajjal működő autókénál - derül ki egy terhelésindexből, amelyet a svájci Protoscar cég és a Daimler konszern dolgozott ki.
BővebbenLecserélik a New York-i taxikat
Változik New York egyik jelképe: a kilencvenes évek óta forgalomban lévő taxik helyett most újakat vesz a város.
BővebbenLevegőben tölthető az elektromos repülőgép
Amerikai kutatóknak sikerült olyan repülőgépmodellt építeni, amely képes egy kifeszített dróton landolni, és így áramvezetékekről "tankolni".
BővebbenDrága lesz a Chevrolet Volt
A General Motors elektromos autója, a Chevrolet Volt nem lesz olcsó: a kocsi mintegy 40 ezer dolláros listaáron (31 ezer euró) kerül az amerikai piacra.
BővebbenA Nissan új hibrid technológiája a felére csökkenti az üzemanyag fogyasztást
A Nissan Motor Co. első saját fejlesztésű hibrid meghajtású modelljének üzemanyag fogyasztása mindössze a fele lesz majd a típus benzinmotoros változatának.
BővebbenBűnüldözés elektromos robogón
Országosan egyedülálló az a kezdeményezés, amelynek eredményeként a Leier Eco-Line által forgalmazott 3 elektromos robogón és 3 elektromos kerékpáron járőröznek a jövőben a győri belvárosban dolgozó rendőrök.
BővebbenBeépítik mindennapjainkba az elektromos autókat
A Nissan és a GE közös kutatási program keretében olyan új technológiai fejlesztéseken dolgozik, amelyekkel valósággá válhat az autók intelligens újratöltése.
BővebbenLegyőzi a dugókat a Pedeléc
Íme a városi közlekedés forradalmasítója. Környezet és energiakímélő, legyőzi a dugókat, száz kilométert hatvan forintból tesz meg és még jól is néz ki - ez a pedelec, vagyis az elektromos rásegítésű kerékpár. A Balaton Bike Fest ideje alatt az ígéretesnek tűnő biciklit bárki kipróbálhatja.
BővebbenA kínai BYD autógyár 2011-től megcélozza az európai piacot
A kynai BYD (Build Your Dreams) autógyár 2011-től piaci offenzívára készül, a német Daimler partnere elektromos- és hibrid modelleket kíván bevezetni az európai piacon is - írja a Financial Times Deutschland keddi száma.
Bővebben