A sűrített levegőben tárolt energiával tiszta üzemű, olcsón „megtankolható” autókat lehetne hajtani. Miért nem ilyenekkel jár akkor az emberiség?
BővebbenÁtadták az első elektromos autótöltőt a Liszt Ferenc repülőtéren
A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
BővebbenNew York városa minden kocsiját elektromosra cseréli
Elektromosra cseréli benzinnel és dízelmotorral működő gépkocsiparkját New York városa.
BővebbenIngyen parkolhatnak a zöldautók
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámos környezetkímélő gépkocsik Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak.
BővebbenOlcsóbb lehet az elektromos autó
A múlt hét szerdáján avatták fel Dunaújvárosban az első e-töltőállomást, ahol a főiskola zöld napot is szervezett kormányzati résztvevőkkel és a szektor szereplőinek megjelenésével. Idén 7 milliárd forint áll rendelkezésre az e-infrastruktúra fejlesztésére, ami kiemelt kormányzati cél. Az elektromos járművek technológiai fejlődésében és elterjedésében 2017 lehet a fordulópont.
BővebbenA villanyautózás kulcsa a pirit?
Manapság az akkumulátor-kutatás az egyik legfelkapottabb tudományos téma, ami nem csoda: egyre több elektromos eszközt használunk, és ezekhez pillanatnyilag érzékeny és drága Li-ion akkumulátorokat használunk. Márpedig a lítium labilis, kevés van belőle, és épp ezért drága. A legnagyobb akadálya az elektromos autók elterjedésének pedig épp az akkumulátorok magas ára.
BővebbenZöldre cserélik a híres piros buszokat Londonban
A németek teljesen szén-dioxid-mentessé tennék a tömegközlekedést, miközben az olaszok jobbára pénzhiány miatt nem használják a 10-15 éve beszerzett környezetbarát járműveket.
BővebbenÁtadták a főváros első intelligens közvilágítási oszlopát
Átadták a főváros első intelligens közvilágítási oszlopát, amely az elektromos autók számára töltőállomásként funkcionál, led világítása révén villamos energiát takarít meg, infokommunikációs háttere pedig ingyenes vezeték nélküli internet (wi-fi) elérést biztosít - mondta el Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport igazgatóságának elnöke a főváros első intelligens közvilágítási oszlopának átadásán Budapesten.
BővebbenIngyen parkolhatnak a zöldrendszámos autók a II. kerületben
Mostantól ingyen parkolhatnak a zöld rendszámmal rendelkező elektromos meghajtású autók a főváros II. kerületében - közölte Láng Zsolt polgármester.
BővebbenVan megoldás az elektromos autók gyengéjére
A villanyhajtású járművek legnagyobb hátránya a korlátozott hatótávolság, amiért a kis kapacitású akkumulátorok a felelősek. Hamarosan jelentős előrelépés történhet ezen a téren az új lítium-levegő akkumulátorok bevezetésével.
Bővebben