Hogy még ütősebbé tegye hálózatról tölthető hibrid modelljének piaci bevezetését, egy hamburgi energiaszolgáltatóval közösen megújuló forrásból származó árammal kényezteti ügyfeleit az Audi.
BővebbenÚj CNG töltőállomások tucatjai nyílnak 2014-ben Csehországban
Csehországban a CNG technológia elterjedése és fejlődése töretlen: idén 45 új töltőállomás megnyitását tervezik a beruházók.
BővebbenPasszívház is része a Honda-életstílusnak
A Honda Okosotthon része a módosított akkumulátoros-elektromos autó, amely a napelemeknek köszönhetően ingyen megy.
BővebbenSzerdától földgázos buszok járnak Pesten
Budapesten újdonságnak számító, sűrített földgázzal működő Van Hool New A330 CNG típusú busz áll forgalomba idén tavasszal és nyáron a fővárosban – derül ki a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) közleményéből.
BővebbenJövőre már kapható az üzemanyagcellás autó
A Toyota és a Honda tervezi a piacra lépést. Úgy számolnak, hogy 22 millió forintnak megfelelő japán jen alatt tudják tartani az árat.
BővebbenÚj elektromos autó töltőoszlopot adtak át Budapesten
Az előkészítés alatt álló Jedlik Ányos program lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy új elektromos autó töltőoszlop átadásán kedden Budapesten.
BővebbenÁtadták a környezetbarát Mercedes buszokat Kecskeméten
Huszonöt Mercedes-Benz típusú, hibrid meghajtású autóbuszt adtak át szombaton Kecskeméten. Az Európai Unió és a magyar állam által finanszírozott, környezetbarát üzemmódú járművek hétfőtől állnak forgalomba.
BővebbenElektromos autót nyomtat magának egy cég
A Local Motors online közössége tervei alapján, mérnök és gyártói tapasztalatokkal rendelkező felhasználói segítségével létrehoz egy autót egy technológiai fesztiválon.
BővebbenItthon is bevezették: fotókon az elektromos taxi
Két elektromos autót és ötven, sűrített földgázzal működő kocsit is forgalomba állított a Budapest Taxi.
BővebbenA hidrogén az új villany?
A Toyota régóta a mainstream autóipari jövőkép előtt jár egy brosúrával. Egy évtizede nyomják, hogy a hibridautó nem a jövő, hanem a hagyományos technológia szükségszerű optimalizálása csupán. A jövő szerintük a hidrogén.
Bővebben