Bár hivatalos megerősítés még nincs, az mindenképpen bíztató, hogy a brit AutoExpress magazinnak adott interjújában a Toyota helyettes főmérnöke, Yoshikazu Saeki azt nyilatkozta, hogy a RAV4 hibrid változata könnyen kivitelezhető, és a csak a piaci előrejelzéseken múlik, hogy belefognak-e.
BővebbenBiogáz hajtású motorbiciklit mutattak be
A TOTO japán WC gyártó cég bemutatta a „Toilet Bike Neo” nevű bizarr gépet, mely nem benzinnel, vagy elektronikus motorral működik, hanem trágyából nyert biogázzal. A TOTO nem gyárt gépjárműveket, a WC-vel felszerelt motor a cég környezetvédő termékeire akarja felhívni a figyelmet.
BővebbenAz év végéig ingyenes a parkolás Budapesten
A fővárosban december 22-től a január 1-jei üzemzárásig nem kell fizetni a parkolásért.
BővebbenA hazai bioetanol-gyártás csökkentheti a takarmány-behozatalt
A hazai bioetanol-gyártás csökkentheti a takarmány-behozatalt az országba, emellett új munkahelyeket is teremt a magyar mezőgazdaságban - közli legfrissebb összegzésében a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ).
BővebbenMiniszter kapta az első elektromos Renault Zoe kisautót
Arnaud Montebourg, a francia ipar felzárkóztatásáért felelős miniszter az első megrendelő, aki átvehette a Zoe típusjelű, teljesen elektromos hajtású Renault-kisautó legelső példányát.
BővebbenAz elektromos autózás Magyarországon
Az elektromos autók szerepe növekszik, a fejlődéshez alaposan megtervezett infrastruktúra szükséges. A külföldi példákban az állami szerepvállalás jelentős, Magyarországon a hazai piachoz illeszkedő megoldást kell választani. Az e-mobilitás az energiaipar számára is kihívást jelent.
BővebbenElektromos Chevyvel furikázhat a Manchester United mestere
A gyártó kommünikéje mókásan jegyzi meg, hogy míg Fergusont a pályán, az öltözőben és a sajtótájékoztatókon jól lehet hallani, addig az elektromos hajtású új autóval úgy suhanhat el bárki mellett, hogy észre sem lehet venni.
BővebbenDrágul a Tesla elektromos limuzinja
A gyártó hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a Model S elektromos limuzin ára hamarosan emelkedni fog. Ez szerencsére azokra nem vonatkozik, akik már lefoglaltak egyet maguknak.
BővebbenJanuártól kapható a Honda új, hatékonyabb plug-in hibridje
A Hondák mindig is alacsony fogyasztásukról voltak híresek. A második generációs Prius bejelentése után azonban kezdték elveszteni vezető szerepüket.
BővebbenElektromos buszt teszteltek a repülőtéren
A hamburgi repülőtéren nem ismeretlenek a környezetbarát buszok, a vállalat ugyanis elkötelezett a null-emissziós vagy a levegőt kevésbé szennyező autóbuszok üzemeltetése iránt.
Bővebben