A Tesla terméke érte el elsőként a félezres igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati e-autó pályázaton. Sokáig a BYD ATTO 3 vezette a mezőnyt a legnépszerűbb típusok rangsorában. A Model Y folyamatos felzárkózás után a közelmúltban vette át az első helyet, most pedig a kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).
BővebbenAz elektromos autót vezetők csupán 1 százaléka ülne vissza hagyományos autóba egy kutatás szerint
Az elektromos autót vezetők mindössze 1 százaléka tervezi a hagyományos, benzines vagy dízel üzemű autókhoz visszatérést, és a jelenleg tisztán elektromos autóval közlekedők 4 százaléka választana konnektoros hibridet (PHEV), ha holnap le kellene cserélnie autóját - derült ki egy nemzetközi kutatásból, amelynek eredményét a Magyar Elektromobilitás Egyesület (ELMOB) közölte pénteken az MTI-vel.
BővebbenEM: négyezernél több elektromos személyautót vásárolnának a cégek állami támogatással
Meghaladta a négyezret a vállalati zöldautó programban igényelt személygépkocsik száma. Mostanáig több mint 4400 gazdasági társaság nyújtott be támogatási kérelmet összesen több mint 5200 tisztán elektromos járműre. A kormányzati hozzájárulással beszerezni kívánt gépkocsik háromnegyede személyautó - jelentette hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
BővebbenMEKH: 2024 első felében 300-zal nőtt az elektromos töltőberendezések száma Magyarországon
Június végén 2811 engedélyköteles elektromos töltőberendezést tartott számon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), ami 300-zal haladja meg a 2023 év végi szintet és 7 százalékos emelkedést jelent az első negyedévhez képest - tájékoztatta a MEKH hétfőn az MTI-t közleményben.
BővebbenElnök-vezérigazgató: teljes lendülettel épül a debreceni BMW-autógyár, a tervek változatlanok
A BMW új debreceni gyárának építése teljes lendülettel zajlik, az ezzel kapcsolatos tervek változatlanok - közölte a gyár elnök-vezérigazgatója pénteken az MTI-vel.
BővebbenEnergiaügyi Minisztérium: 2020 elejéhez képest kilencszeresére nőtt a tisztán elektromos gépjárművek száma Magyarországon
A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon - jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM)
BővebbenEM: a keretösszeg kétharmadát már megpályázták a vállalati e-autó programban
A keretösszeg kétharmadát már megpályázták a vállalati e-autó programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook oldalán szombaton.
BővebbenNGM: fókuszban a magyar járműipari beszállítók, szintet lépett a magyar-kínai elektromos járműipari együttműködés
A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (NEV) magyar-kínai kerekasztal - tájékoztatta az MTI-t a tárca szerdán.
BővebbenEnergiaügyi minisztérium: már több mint ötezer elektromos jármű megvásárlásához kértek támogatást a vállalatok
A kormányzati programban eddig mintegy 4200 cég igényelt forrást összesen 5005 tisztán elektromos hajtású személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A mostanáig beérkezett kérelmek együtt a 30 milliárd forintos teljes keretösszeg közel kétharmadát fedik le - jelentette be pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
BővebbenAz OMV 2025 végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontot ad át az országban
Magyarországon már 15 helyszínen lehet igénybe venni az OMV új gyorstöltőit és további 12 töltőhely kiépítésén dolgoznak, ezek befejezése az év végéig várható; a cég 2025 év végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontoz ad át - közölte az OMV Hungária Kft. az MTI-vel.
Bővebben