A Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya körül már egy olyan innovációs ökoszisztéma épült ki, ami egyebek között kutatóintézetnek, hadiipari vállalatnak is otthont ad - mondta Palkovics László az MTI-nak adott nyilatkozatában szerdán Brüsszelben.
BővebbenMegoldást találtak a fűtés közbeni károsanyag-kibocsátásra
Szinte minden típusú tüzelőberendezésnél egyszerűen használható, a károsanyag-kibocsátást csökkentő, a fűtési hatékonyságot javító megoldást fejlesztenek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
BővebbenKörnyezetvédők rongáltak meg egy nagy értékű festmény
Kalapáccsal rongálták meg Diego Velázquez egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták hétfőn a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában.
BővebbenKomposztálható bioműanyag csomagolást fejlesztett ki egy magyar cég
Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható úgynevezett bioműanyag csomagoló anyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
BővebbenNem éri meg kidobni – jobb lesz visszaváltani
2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti.
BővebbenSok jelentkező volt az év madárfotósa 2023 fotópályázaton
A magánszemélyek kezdeményezésére indult, kétfordulós fotópályázatra mintegy 2500 fotó érkezett - közölték a pályázat szervezői az MTI-vel.
BővebbenÉvente akár 4 milliárd forintot is eltúráznánk a pilisi erdőkben
A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása.
BővebbenKomoly következmények: árvizek és földcsuszamlások vannak Szlovéniában
Árvizeket és földcsuszamlásokat okoz a heves esőzés Észak-Szlovéniában és a tengermelléki, Primorska régióban - közölte a helyi sajtó vasárnap.
BővebbenAz MNB ezentúl negyedévente publikál zöld pénz- és tőkepiaci adatokat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente közzéteszi honlapjának statisztikai aloldalán a fenntartható pénz- és tőkepiac több mutatószámának alakulására vonatkozó információkat, az elmúlt három év során kiépült zöld adatvagyonára alapozva - közölte az MTI-vel a jegybank szombaton.
BővebbenDíjat nyert a Wizz Air: törekszenek a szén-dioxid-semlegességre
A Wizz Air második alkalommal nyerte el Az év globális fenntartható légitársasága címet a CAPA (Centre for Aviation) díjátadóján és ázsiai légiközlekedési csúcstalálkozóján Kuala Lumpurban - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Bővebben