Lopakodó hópárducokat fedeztek fel a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány hegyeiben több mint 4 ezer méter magasban, a pandák élőhelyén - jelentette a Vulungi Nemzeti Park munkatársának közlése nyomán a kínai média.
BővebbenHetven százalékkal csökkenhet a gleccserek területe Kanadában a század végére
A nyugat-kanadai gleccserek területe 70 százalékkal csökkenhet a 21. század végére, ami komoly gondokat okoz majd az energiatermelésben és a vízellátásban, de különösen súlyos következményei lesznek a helyi ökorendszerek szempontjából - erre a következtetésre jutottak a Brit Columbiai Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Nature Geoscience legújabb számában ismertetik.
BővebbenMár ezért is gigabírság jár a kertes ház tulajdonosoknak
Március elejétől már tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. Aki a szabályt megszegi, komoly bírságra is számíthat.
BővebbenBiohulladék feldolgozását kezdik meg Bátonyterenyén
Közel kétmilliárd forintos beruházásban készült el a TRP-Terenye Kft. biohulladék feldolgozó üzemcsarnoka Bátonyterenyén; az üzem év közepén kezdi meg működését, és 25 embernek ad majd munkát a Nógrád megyei városban - közölte a cég az MTI-vel kedden.
BővebbenHulladékgazdálkodási rendszert fejlesztenek Kelet-Nógrádban
Nettó 3,5 milliárd forintos beruházással fejlesztik a hulladékgazdálkodási rendszert Kelet-Nógrád 51 településén, bővítik a salgótarjáni lerakót, új járműveket szereznek be, és hulladékszigeteket építenek - a részleteket sajtótájékoztatón ismertették szerdán Salgótarjánban.
BővebbenRekordszámú rétisas telelt idén Ausztriában
Rekordszámú rétisas telelt idén Ausztria keleti részében, januárban 188 madarat számoltak meg az ornitológusok - közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF).
BővebbenHomokkal tölti fel Kína a korallzátonyokat
Óriás homokzátonyt épít Kína a Dél-kínai-tengeren – írja a BBC az amerikai Csendes-óceáni Flotta parancsnokára hivatkozva. Harry Harris tengernagy kedden Ausztráliában sokkolta egy beszédében a közönséget azzal, hogy a Spratly-szigetek néhány zátonyát a kommunista állam hadireptereknek alkalmas szigetté formálja át úgy, hogy homokkal tölti fel a korallzátonyokat, majd az így keletkezett felülelet lebetonozza.
BővebbenAz Obama-kormány 2025-ig 26-28 százalékkal csökkentené a károsanyag-kibocsátást
Az Obama-kormány a 2005-ös szintről 26-28 százalékkal kívánja csökkenteni 2025-ig a károsanyag-kibocsátást - derült ki az ENSZ-hez hivatalosan kedden benyújtott amerikai klímaváltozás-stratégiából.
BővebbenÜres ígéret, hogy biológiailag lebomlik a műanyag
Teljesen hétköznapi szituációkban nem működnek azok az adalékanyagok, amelyek állítólag fel tudják gyorsítani a polietilénből készült zacskók és palackok bomlását.
BővebbenSzombaton ismét kapcsolt a világ!
Minden eddiginél több, 172 ország csatlakozott idén a Föld Órájához! A világ 1.400 ikonikus pontján hunytak ki a fények helyi idő szerint szombat este 20:30-kor. Magyarországon is ünnepelték a tettek erejét, amellyel együtt változtathatunk az éghajlatváltozáson! A WWF Magyarország kihirdette a 2015. évi Föld Órája Fővárosát is - idén Vác nyerte el a kitüntetést.
Bővebben