Évente 7 ezer tonna pellet előállítására képes üzemet adták át pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron. A beruházó kecskeméti projektcég, a Kelet-Európai Bioenergetikai Kft. mintegy 50 millió forintos uniós támogatás segítségével, csaknem 200 millió forint összköltségből építette fel az üzemet a tuzséri Erdért Zrt. telephelyén - mondta Marozsi Imre, a társaság tulajdonosa az átadást megelőzően az MTI-nek.
BővebbenKidolgozzák a biogáz hálózatba juttatásának feltételeit
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Gázipari Egyesülés és a Magyar Biogáz Egyesület annak érdekében, hogy kidolgozzák a teljes körű szabályozását a biogáz hálózatba juttatásának.
BővebbenDormánd és Tenk között épül az új biogáz – erőmű
Biogáz-erőmű és bioetanol-üzem épül a Barna Farm Kft. birtokán, Dormánd és Tenk között. Már két évvel ezelőtt is elkezdődhetett volna a beruházás, ám az elhúzódó pályázati eljárás, a finanszírozást vállaló pénzintézet keresése miatt most tudtak hozzáfogni az építkezéshez.
BővebbenTovább emelkedett a megújuló forrásból termelt áram ártámogatása
A megújuló és a hővel kapcsolt áram termelését 2010 első felében 44,2 milliárd forinttal támogatták a felhasználók, ami 4,1 százalékkal több az előző év hasonló időszakánál. Ugyanakkor fajlagosan, azaz egy kilowattórára vetítve a támogatás 11,74 forintról 11,44 forintra mérséklődött.
BővebbenNem használhatnak fát a biomassza-erőművek?
Tilos lenne a tűzifa felhasználása a biomassza-égetésű erőművekben, így módosítaná a szabályokat a környezetvédelmi államtitkár - közölte a Civilek a Mecsekért Mozgalom.
BővebbenMennyit takaríthatunk meg bioetanollal? – videó
Az E85, más néven a bioetanol, Európa szinten népszerű, Magyarországon egyre többen tankolnak belőle. De mennyit lehet vele spórolni?
BővebbenHamarosan kezdődik a próbaüzem a magántőkéből épülő várdai biogáz-üzemben
Hamarosan kezdődik a próbaüzem a várdai biogáz-erőműben, amely mintegy két és félmilliárd forint értékben egy holland vállalkozás zöldmezős beruházásaként valósul meg a Somogy megyei település határában.
BővebbenEgy ökotudatos falucska története
A csereháti Homrogd általános iskolájában a régi gázkazán helyett egy korszerű, 300 kW-os faapríték tüzelésű kazánt állítottak üzembe.
BővebbenBiomassza erőmű építését tervezik Miskolcon
Egy 3 megawatt kapacitású, faaprítékkal működő biomassza erőmű építését tervezi Miskolcon a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft., a 780 millió forintos beruházást a tervek szerint a jövő évben adják át - jelentette be Méhn Imre, a társaság ügyvezetője miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.
BővebbenBiomassza – valóban lehet ez a jövő energiaforrása?
Mindenütt sárguló repcemezők, pellettkazánok, biodiezel, energiafű. Szép remények az egyre fokozódó energiapiacon.
Bővebben