Új szakmai befektető csatlakozott az Első Magyar Bioetanol (EMB) Kft.-hez, amely bioetanolgyárat tervez megvalósítani a volt kabai cukorgyár területén
BővebbenBioetanolt termelő gyárakat helyeznek üzembe az idén Romániában
Várhatóan két, bioetanolt termelő gyárat is üzembe helyeznek az idén Romániában, a továbbiakban pedig újabb három hasonló beruházást terveznek, részben magyar részvétellel.
BővebbenBiomassza erőművek hulladékait hasznosító üzem épül Szolnokon
A biomassza erőművekben és fűtőművekben képződő veszélyes hulladékokat újrahasznosító kísérleti üzem épül Szolnokon; az erről szóló konzorciumi szerződést kedden írták alá Pétfürdőn
BővebbenBioenergetikai lehetőségek a vidékfejlesztésben
Magyarország primer energia szükségletének akár 20 százaléka is előállítható volna a biomassza felhasználásával - jelentette ki Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) vezetője szerdán Egerben.
BővebbenBiogázt használnak fűtésre egy miskolci városrészben
Miskolc egyik hulladéktelepéből nyert biogázt használnak fűtésre a borsodi megyeszékhely hejőcsabai lakótelepén, a városi önkormányzat tulajdonában lévő Mihő Miskolci Hőszolgáltató Kft. 500 millió forintba került projektjének első ütemét kedden adták át.
BővebbenNapi Gazdaság: Lemorzsolódtak a magyar etanoltervek
A négy, öt évvel ezelőtti befektetői tervek szerint mostanra Magyarországon 800 ezer, egymillió tonna bioetanolt kellene tudni előállítani, ám jelenleg egyetlen olyan komolyabb, évi 100-150 ezer tonna kapacitású gyár működik, amely képes előállítani az itthon szabványos E85-ös üzemanyagot - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
BővebbenMezőgazdasági hulladékból bioüzemanyag – kutatások a szegedi mérnöki karon
Másképp nem hasznosítható mezőgazdasági melléktermékekből képesek jó hatásfokkal bioüzemanyagot előállítani a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának kutatói.
BővebbenTöbb embert öl meg a szmog, mint az autóbalesetek!
Öt pontos európai intézkedéscsomagot készít Hegyi Gyula. A levegőszennyezés elleni európai intézkedéscsomagról számolt be Hegyi Gyula, európai parlamenti képviselő, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság tagja Budapesten, január 16-án tartott sajtótájékoztatóján.
BővebbenBiomassza fűtésre állt át a balassagyarmati városi kórház
Biomassza fűtésre állt át a balassagyarmati városi kórház; 626 millió forintos beruházásban készült el az új fűtőmű és a kazánberendezés, a nyertes Biohő Kft. arra számít, hogy 15 éves szolgáltatási idő alatt térül meg a beruházás - mondta az MTI-nek Kéri László, a kft. igazgatója szerdán.
BővebbenPlusz műszakot állítottak be a ceglédi pelletgyártó üzemben
Éjszakai plusz műszakot kellett beállítani a ceglédi pelletgyártó üzemben, mert a gázkorlátozás miatt 20 százalékkal több fűtőanyagot igényelnek az alternatív tüzeléstechnikát alkalmazó megrendelők
Bővebben