Augusztus végén bő egy hét alatt közel száz földrengés történt Békésben, amelyből több a 4-es magnitúdót is meghaladta, amit már a helyi lakosság is érzékelt.
BővebbenHogyan működik egy hőszivattyú?
A hőszivattyúknak három típusát különböztetjük meg attól függően, hogy milyen közegből nyerik az energiát.
BővebbenMiért éri meg hőszivattyút telepíteni 2023-ban?
A kezdeti költségek ugyan jelentősek, de idővel rengeteget spórolhatunk egy hőszivattyúval.
BővebbenKevesen ismerik, de ezzel a tarifával sokat spórolhat a rezsin
A hőszivattyú remek módszer a fűtési költségek mérséklésére, a rendszer ráadásul kedvező áramtarifával is működtethető.
BővebbenIngyen energiát nyernek ki a horvát tengerből hőszivattyúkkal
A kormányzati és EU-s támogatásból megvalósuló beruházás célja, hogy tengervízzel működő hőszivattyút telepítsenek a hajógyárban.
BővebbenTörvénymódosítás élénkítheti a geotermia hazai térnyerését
Kiszámítható és ösztönző szabályozási keretet teremt a geotermikus energia hasznosítására a bányászati törvény Országgyűlés által elfogadott módosítása - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel szerdán.
Bővebben2040-re klímasemleges lehet a távfűtés Bécsben – épülhet az első geotermikus erőmű
2026-ban kezdheti meg működését Bécs első mélységi geotermikus erőműve, amely mintegy húszezer háztartást láthat majd el klímasemleges távhővel.
BővebbenJelentős beruházási támogatásokhoz jutott a PannErgy
A PannErgy Nyrt. a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv két pályázatában csaknem 2,6 milliárd forint beruházási támogatáshoz jutott - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
BővebbenKét újabb városrészben fejeződött be a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden
Két városrészben fejeződött be a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden, a 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően - amelynek 60 százalékát uniós támogatás fedezi - mintegy felére csökken a távfűtés földgázfelhasználása.
BővebbenKényelmesebbé válhat a hőszivattyúk telepítése
Egy, az Egyesült Királyságban zajló projektben egy tetőtérbe telepített hőszivattyút tesztelnek.
Bővebben