A Hő és Légtechnika Kft. vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével inverter (feszültségátalakító) gyártást indított el a Fejér megyei Sárbogárdon, s ezzel új munkahelyeket is teremtett.
BővebbenBecslések szerint évente 50 szélturbina ég le Németországban
Nem igazán lehet tudni, hogy az egyes berendezések milyen gyakran vannak karbantartva és hibásodnak meg.
BővebbenNégymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén
Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában.
BővebbenMegkezdődik Közép-Európa legnagyobb naperőművének építése Kaposváron
Lerakták a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai nagyvállalat 100 megawatt teljesítményű naperőművének alapkövét hétfőn Kaposváron, a 32 milliárd forintos beruházás várhatóan ez év decemberére készül el.
BővebbenÜvegházakban termelnének tiszta hidrogént
Az eddigieknél hatékonyabban lehet hidrogéngázt előállítani zöldalgák segítségével a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában (MTA SZBK) kifejlesztett új módszer segítségével, egyelőre laboratóriumi körülmények között.
BővebbenA tetőre vagy a földre környezetbarátabb napelemet telepíteni?
A német Szövetségi Természetvédelmi Hivatal (BfN) elkészítette a legújabb jelentését, amelyben megfogalmazta az ajánlásait a környezetvédelem és a megújuló energiás befektetések összehangolásával kapcsolatban.
Bővebben2500 családi ház kapott napelemes rendszert az elmúlt hónapokban
2018-ban 81,9 MW-al bővült a háztartási méretű kiserőművek beépített teljesítménye.
BővebbenÍme a természetes szigetelőanyag, ami nem csak a pénztárcánkat kíméli, hanem a környezetünket is
Ha az „Ecose” szóval találkozunk, a legtöbbünknek nincs sok információja arról mit jelenthet. Mégis nyilvánvaló, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos kifejezés és ha jobban utánanézünk egy gyártási technológiát takar.
BővebbenMár hat napja a szélenergia látja el Nagy-Britanniát
Rekordideje, már több mint hat napja tart a szén nélküli villamosenergia-termelés Nagy-Britanniában.
BővebbenAz ország legnagyobb naperőműve épül Kapuvár mellett 10 milliárd forintból
Mintegy 10 ezer háztartás, 30 ezer ember villamosenergia ellátását biztosítja 25 éven keresztül a várhatóan 10 milliárd forintos összköltségű, Kapuvár mellett épülő naperőmű.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu