Bár a korábban bejelentettnél negyedévvel később, 2012. március 1-jére készül el a Pannonia Ethanol Zrt. dunaföldvári bioetanol-gyártó üzeme, a beruházás az ütemterv szerint halad - mondta a cég projektmenedzsere kedden, az építkezésen tartott helyszíni bejáráson.
BővebbenGeotermikus hő Miskolcnak és a környező településeknek
Várhatóan a 2012-es fűtési szezontól olcsóbb lesz Miskolc jelentős részén és a környező településeken a távfűtés, mer takkor már a város határában megnyitott geotermikus kutakból nyert forró vízből nyert hővel fűtik fel a távfűtési rendszer nagy részét - jelentette be, Bokorovics Balázs, a PannErgy Igazgatóságának elnöke kedden Miskolcon.
BővebbenNapenergiába fektet a Google
Napenergiába fektet a Google: az amerikai internetóriás 168 millió dollárt - 31 milliárd forintot - pumpál egy erőmű-beruházásba, amely a tervek szerint 140 ezer háztartás ellátásához elegendő energiát termel majd a nap sugaraiból.
BővebbenÍzelítő a hétvégi Construmáról (videó)
Ugyan csak a pavilonokat most bontották el, viszont hírportálunkra folyamatosan kerülnek fel a hétvégén rögzített anyagok. Interjúk, tesztek és új technológiák bemutatásáról láthatnak olvasóink anyagokat.
BővebbenBest of Green 2011 – a legzöldebbek
A treehugger.com idén harmadik alkalommal választotta meg a legkörnyezettudatosabb embereket, ötleteket, projekteket, és járműveket. Az oldal olvasói több kategóriában is szavazhattak, melynek eredményei április 4. és 8. között derültek ki. A Best of Green 2011 eredményeiből következik egy kis ízelítő.
BővebbenAz első megújuló energiás újrafutózó üzem Magyarországon
Közép-Európa egyik legmodernebb teherautó-gumiabroncs újrafutózó üzemét építették fel 200.000.000 Ft költséggel Mezőszilason.
BővebbenA dupla megújulóval is még átlag alatt vagyunk
Magyarországon tíz év alatt több mint kétszeresére nőtt a megújuló energia részesedése az áramellátásban, de még nem éri el az uniós átlagot - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának ma ismertetett adataiból.
BővebbenA megújuló energiára erősítene Argentína
A tiszta energia fontosságára hívták fel a figyelmet a március végén, Buenos Airesben megrendezett nemzetközi konferencián.
BővebbenEgy Google kereséssel 0,2 gramm szén-dioxidot juttatunk a levegőbe
A keresőóriás takarékosabb szervereket tervezett magának, mint amilyeneket a versenytársak használnak, tízmillió dolláros nagyságrendben fektetett szélerőműbe és napenergiába, ráadásul még az otthoni fogyasztók életét is megkönnyítené környezetbarát ötleteivel.
BővebbenElőször készült napelem és napkollektor egyben
Először készítettek olyan napcellát, amely egyesíti az áramot termelő napelem és a meleg vizet szolgáltató napkollektor előnyeit.
Bővebben