Harmincmillió évig repkedhettek anélkül, hogy forgó akadályra kellene számítaniuk.
BővebbenKöltségcsökkentés geotermikus energiával a mezőgazdaságban
A teljes működtetési kiadásokat 8-10, a fűtőanyag-költségeket pedig akár 80 százalékkal is csökkenthetik azok a kertészetek, amelyek a geotermikus energia használatára térnek át.
BővebbenBeüzemelése óta a legnagyobb beruházás vár a bősi vízi erőműre
Felújítják a bősi vízi erőmű zsilipkamráit, a 144,5 millió eurós összköltségű projekt az erőművön megvalósított legnagyobb egyszeri beruházás lesz annak beüzemelése óta - derült ki a felújítás tervének bemutatóján, amelyet a szlovák Vízgazdálkodási-építő Vállalat (VVB) és az érintett minisztériumok képviselőinek részvételével tartottak kedden Pozsonyban.
BővebbenA szélenergia-erőforrások feltérképezése létkérdés a német energetikában
Németországban a szélerőmű kapacitások mértéke 10 százalékkal nőtt az elmúlt év során.
BővebbenLátványos növekedésben az afrikai szélerőhasznosítás
Megbízhatóan növekszik a megújulóenergia-piac Afrikában, ahol minden adott egy megfelelő energiamix kialakítsához, nap, szél és biomassza alapú termeléssel.
BővebbenÍme a kombinált szél-vízerőmű, mely szélcsendben is termel áramot
Németországban hamarosan egy olyan úttörő szélerőmű áll üzembe, ami a szélenergia egyik legnagyobb kérdésére ad választ: mi történik a szélerőművel, ha nem fúj a szél?
BővebbenÖt kilométer mély lyukat fúrnak Izlandon a kéregbe
A geotermikus energia extrém felhasználására készülnek Izlandon: egy kutatócsoport tagjai olyan mélyre kezdtek fúrni, hogy minden eddiginél közelebb kerülhetnek a köpeny hőjének közvetlen megcsapolásához.
BővebbenGyorsan terjed a szélenergia felhasználása
Gyors ütemben bővülnek a szélerőművi kapacitások, 2030-ra a világ villamosenergia igényének egyötödét, 2050-ig pedig egyharmadát már szélerőművek biztosíthatják - írja legfrissebb prognózisában a Global Wind Energy Council (GWEC) szakmai szervezet.
BővebbenSpanyolország önellátó lehet megújulókkal
Spanyolország képes lehet száz százalékban megújuló forrásból fedezni energiaigényét, erről az Acciona vezetője beszélt egy tv interkúban.
BővebbenMásfélmilliárd forintba került, de sok hasznot még nem hajtott a nagyszénási geotermikus erőmű
1,5 milliárd, részben uniós forintból újították fel a termálfürdőt, és építettek ki geotermikus fűtési rendszert Nagyszénáson 2015 végére.
Bővebben