Kazincbarcika 324 millió forintot nyert el vízrendezésre

Megoldódik az észak-borsodi Kazincbarcika egyik részén jelentkező vizesedési probléma, amely komoly gondot jelentett az ott élőknek az utóbbi években, az önkormányzat ugyanis 324 millió forintot nyert el az Észak-magyarországi Operatív Program pályázatán - mondta a település polgármestere vasárnap az MTI-nek.

Szitka Péter (MSZP) közölte: több éve keresi az önkormányzat a megoldást Felső-Barcika városrész belterületi vizesedésére. Ennek kapcsán több tanulmány is készült, a végső megoldást azonban a pályázat benyújtása jelentette, ugyanis a több száz millió forint nagyságrendű beruházást csak pályázati segítséggel tudja megvalósítani a település.
A polgármester kitért arra, hogy a térségi vízrendezésre 324 millió forint támogatást ítéltek meg. A fejlesztésre fordítandó önkormányzati önerő 36 millió forint. A beruházás még az idén elindulhat, a befejezés 2011-re várható.

Ajánlott tartalom

Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.