Készenlétben állnak a jégtörő hajók Észak-Magyarországon

A rendkívül hideg időjárás miatt az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) a hét elején készültségbe helyezte és kivezényelte jégtörő hajóit a Tiszára – tájékoztatta az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője pénteken az MTI-t.

Csont Csaba elmondta, hogy az igazgatóság – a korábbi évekhez hasonlóan – az idén is fölkészült a téli időszakban várható jeges árhullámok elleni védekezésre.
Kifejtette: a hét hajó közül három a tokaji kikötőben, kettő Tiszadobon, további kettő a tiszalöki vízlépcső felvizén áll készültségben. A hajók december 15-től március elejéig állomásoznak bevetésre készen a kijelölt helyeken, biztosítva azt, hogy a télen várható jeges árhullámok károkozás nélkül vonuljanak le a felső Tiszáról és a Bodrog folyóról.
A hét jégtörő hajó csaknem 200 kilométernyi folyószakasz, valamint a tiszalöki vízlépcső jeges árvíz elleni védelmét szolgálja – tette hozzá.
Mint mondta, a Tisza teljes hosszán és mellékfolyóin még nem indult meg a jégképződés, azonban a jelenlegi és a következő időszak hideg időjárása miatt számolni kell azzal. A zajló jég a szűk kanyarulatokban, a hidaknál és a zátonyoknál felrakódhat és jégtorlódást, jégtorlaszt, illetve jégdugót alakíthat ki, amely elzárhatja a víz útját, növelve a jeges árvizek kialakulásának veszélyét.
A Tiszán a legutóbb az idén január közepén történt jégtörés, Tiszadob és Tokaj között – jegyezte meg Csont Csaba.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.