Két kis aszteroida száguldott el a Föld mellett, de egyikük sem jelentett veszélyt bolygónkra – jelentette be kedden az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA aszteroidafigyelő szolgálata.

Két aszteroida is súrolta bolygónkat

Két kis aszteroida száguldott el a Föld mellett, de egyikük sem jelentett veszélyt bolygónkra – jelentette be kedden az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA aszteroidafigyelő szolgálata.

A szolgálatot a hivatal bolygókutató részlege, a Jet Propulsion Laboratory mellett működő, a földközeli objektumokkal foglalkozó program keretében hozták létre. A Kaliforniában, Pasadenában tevékenykedő részleg csillagászai folyamatosan pásztázzák az égboltot a nagyobb és így a Földre potenciális veszélyt jelentő égitestek után kutatva – olvasható a Space.com tudományos hírportálon. Az egyik kisbolygó nappal, a másik közép-európai idő szerint 19.09-kor suhant el hétfőn a Föld mellett. A 2012 FP35 katalógusjelű aszteroida 9 méter átmérőjű, vagyis akkora, mint egy turistabusz, és 154 ezer kilométerre haladt el a bolygó mellett. A 2012 FS53 katalógusjelű aszteroida mindössze 3 méter átmérőjű, és 58 ezer kilométerre közelítette meg a Földet, azaz mindkét égitest a Föld és a Hold között suhant el. A két égitest közötti távolság 382 ezer kilométer, az első aszteroida 0,4 Hold-távolságnyira közelítette meg bolygónkat, a másik pedig 0,17 Hold-távolságnyira.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.