Forrás: Mfor

Két újabb kútból termelik ki a gázt

Decemberben két újabb kútból kezdték meg a kitermelést a békési gázmezőn – közölte az Energiaügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Akár, 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelemre és energiatárolóra! Kalkuláljon itt! (x)

A közlemény szerint harmadik aktív kútként állt termelésbe a Nyék-13 Nyékpusztán 2023. december 20-án. A Békés vármegyei mezőn február óta üzemel az első kút, amelyhez december elejétől csatlakozott egy évekkel ezelőtt lemélyített másik is. A területen a mától működővel együtt tehát már három kútból termelnek ki földgázt és könnyűolajat. A folytatás sincs messze: a tervek szerint 2024 januárjában helyezhetik üzembe a negyedik kutat. A kormány a belföldön elérhető források fokozott hasznosításával erősíti Magyarország energiaszuverenitását és a hazai fogyasztók ellátásbiztonságát. A Sarkad térségében feltárt Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhely kitermelése az MVM-csoport részvételével, vegyesvállalati struktúrában valósul meg. A Corvinus projektet a kormány tavaly nyáron kiemelt beruházássá nyilvánította. Az idén februárban termelésbe állított Nyék-6A kútból és a területen évekkel ezelőtt lemélyített, de csak december eleje óta üzemelő Nyék-2 kútból eddig összesen mintegy 37 millió köbméter földgázt és 42 ezer köbméter kondenzátumot hoztak felszínre – írták.

A Corvinus projektben résztvevő felek – köztük az MVM CEEnergy Zrt. – a terület szénhidrogén potenciáljának folyamatos kiaknázására, a napi kapacitás emelésére törekszenek. A szakemberek hónapok óta dolgoznak a 2023-ban lefúrt két kút termelésbe állításán. Az összes műszaki feltétel megléte mellett ennek köszönhetően kezdhette meg most a kitermelést a Nyék-13 kút. A szintén idén lemélyített Nyék-8 üzembe helyezése jövő januárban várható – tették hozzá. “A kormány kiemelten kezeli a belföldön elérhető források hasznosítását, mert ezzel erősíti hazánk energiaszuverenitását. A hosszú távú szerződések alapján zavartalanul zajlanak a gázszállítások. A tárolók töltöttsége bő két hónappal a fűtési szezon kezdete után még mintegy 90 százalékos. A hazai kitermelés fokozása ezzel együtt is hasznosan járul hozzá a magyar családok és vállalkozások biztonságos ellátásához” – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Az alumínium tolóajtókat egyre többen keresik – nem véletlenül!

Az alumínium szerkezetek szerepe a fenntartható építkezésben egyre hangsúlyosabbá válik. A modern építőiparban az energiahatékonyság és a környezetvédelem kulcsfontosságú tényezők, amelyek napjainkban konkrétan meghatározhatják a vállalkozások versenyképességét és hosszú távú helytállóságát. Az alumínium nyílászárók olyan innovatív megoldások, amelyek nemcsak esztétikusak és funkcionálisak, hanem pusztán a beépíttetésükön keresztül hozzájárulhatnak az épületek energiahatékonyságának javításához is.