Kétéves csúcson a sugárzás Fukusimában

Az elmúlt két év legmagasabb sugárzási értékét mérték csütörtökön a fukusimai atomerőmű közvetlen közelében, a tengervízben, közölte a Reuters az üzemeltetőkre hivatkozva.

Szerdán az egyik dolgozó gondatlanságából legalább tíz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el a hűtőrendszerből. A baleset után a sugárzási szint a tizenháromszorosára ugrott az előző naphoz képest. A 2011. március 11-i földrengésben és szökőárban tönkrement erőműben az elmúlt hónapokban számos szivárgás volt. A legsúlyosabb eset augusztusban történt, amikor egy tartályból 300 tonna sugárszennyezett víz folyt el. A múlt héten további 430 liter radioaktív folyadék szivárgott el, miután a Tepco dolgozói véletlenül túltöltöttek egy tározót. Legutóbb hétfőn történt üzemzavar a létesítményben, akkor az egyik megrongálódott reaktor hűtése állt le, feltehetően szintén egy dolgozó gondatlansága miatt. A japán kormány korábban bejelentette, hogy átveszi az irányítást a Tepcótól, Abe Sindzó kormányfő pedig a napokban nemzetközi szakmai segítséget kért, miután az üzemeltető két és fél évvel a katasztrófa után sem tudott felülkerekedni a problémákon.

Ajánlott tartalom

Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek

630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.