Kétezer birkát hajtottak át Madridon

Juhászok egy kétezer birkából álló nyájat hajtottak át vasárnap a spanyol fővároson a még a középkorban kiharcolt legeltetési, terelési és vándorlási joguk védelmében, egyben tiltakozva a városok terjeszkedése és a modern mezőgazdasági eljárások ellen.

A turisták meglepődve látták, hogy a közlekedési hatóságok leállítják a belvárosi forgalmát, lehetővé téve, hogy az állatok átvonuljanak Madrid néhány elegáns kerületén. A juhászok még 1273-ban kapták meg a jogot, hogy használják az egykor termőföldek és erdők között kanyargó királyi utat, ott, ahol a mai metropolis foglalja el a helyet. Néhány juhász minden évben felkerekedik a nyájával, hogy érvényre juttassa ezt a jogot. A hagyománynak megfelelően vasárnap is szimbolikusan pár maravédit, az először a XI. században vert érmét fizettek a városi elöljáróknak az áthaladásért. A hagyomány megőrzését a mezőgazdasági minisztérium és Madrid polgármesteri hivatala is támogatja. Az idén a terelés napja egybeesett a bicikli ünnepével, amin 100 ezer kerékpáros vett részt, és ezért ez utóbbi útvonalát meg kellett változtatni.

Ajánlott tartalom

Nagyobb biztonságban közlekedhetnek a kerékpárosok a Szent István körúton

Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).