Kétezer meghívót küldtek a brit uralkodó és felesége koronázására

Kétezer meghívót küldött a Buckingham-palota III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója és felesége, Kamilla egy hónap múlva esedékes koronázására.

Az udvar szerdán be is mutatta a nyilvánosságnak a hivatalos meghívót, amelynek grafikáján a természeti környezet a fő motívum. A palota külön hangsúlyozta, hogy a meghívókat újrahasznosított papírra nyomtatták. A király édesanyja, II. Erzsébet királynő életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án hunyt el nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta Károly volt trónörökös a brit uralkodó, koronázása május 6-án lesz az ősi londoni koronázó templomban, a Westminster-apátságban. Ugyanaznap feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a mindenkori király házastársát a “Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím és külön királynői korona illeti meg.

A férfi uralkodó hitvesét ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt. A Buckingham-palota által szerdán bemutatott koronázási meghívó azonban ehhez képest is lényeges módosítást tartalmaz. III. Károly felesége ugyanis az eddigi hivatalos titulusokban alkalmazott “Camilla, Queen Consort” helyett “Queen Camilla”, vagyis Kamilla királynő néven szerepel a meghívó szövegében. A “Consort” megjelölés feltűnő elhagyása valószínűleg azt jelzi, hogy Kamilla a koronázás után nem csupán az uralkodó hitveseként, hanem saját jogán is királynői címre és megszólításra tarthat igényt. A meghívón – amely Andrew Jamieson neves illusztrátor munkája – a természeti környezet az elsődleges grafikai motívum, vadvirágokkal, madarakkal, méhekkel gazdagított összképet alkotva. A Buckingham-palota tájékoztatása szerint mindez a tavasz, újjászületés ünnepét és az új király uralkodásának kezdetét hivatott jelképezni.

Megjelennek a meghívót díszítő színes természeti kavalkádban az Egyesült Királyság országait jelképező virágok és növények: az angol rózsa, a skót bogáncsvirág, a walesi nárcisz és az Ír-sziget védőszentje, Szent Patrik hittérítő tevékenységéhez kötődő háromlevelű lóhere is. A kétezer fős meghívott vendégsereg összetételéről egyelőre annyi tudható hivatalosan, hogy Joe Biden amerikai elnök nem lesz jelen a május 6-i koronázáson. Biden az udvar szerdai ismertetése szerint előző nap személyesen beszélt telefonon a királlyal, és tájékoztatta arról, hogy felesége, Jill Biden utazik képviseletében is a londoni ceremóniára. Londoni hivatalos források már az utóbbi napokban jelezték, hogy nem valószínű Biden részvétele a koronázáson. Az amerikai elnök jelen volt a néhai II. Erzsébet királynő temetési szertartásán, és április második felében Észak-Írországban és az Ír Köztársaságban tesz látogatást az észak-írországi rendezési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás 25. évfordulója alkalmából. Nem ismeretes hivatalos forrásból, hogy Harry herceg, Károly és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia részt vesz-e édesapja koronázásán.

Harry és amerikai felesége, Meghan hercegnő három éve bejelentette, hogy felhagy a királyi család képviseletében végzett hivatalos tevékenységével, és a házaspár ezután Kaliforniába költözött. Harry és hozzátartozói, köztük bátyja, Vilmos trónörökös viszonya azóta is feszült, és a helyzetet tovább rontotta Harry nemrégiben megjelent könyve, amely igen kényes részleteket tár a nyilvánosság elé a királyi család életéről.

Ajánlott tartalom

Áder János: a jövőben G7 vagy G20-as keretben kell folytatni a klímatárgyalásokat

A tudományos testületek elemzései szerint a klímaváltozás miatt súlyosbodnak az árvizek és aszályok, és egyre nő a károk mértéke - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke a Budapest Climate Summit rendezvényen hétfőn Budapesten.