Kétmilliárdos alternatív-energetikai beruházás a Mátrai Erőmű ipari parkjában

Csaknem 2 milliárd forint értékű, a települési szennyvíztisztítók kommunális hulladékát feldolgozó beruházás valósul meg a Heves megyei Halmajugrán a Mátrai Erőmű Zrt. ipari parkjában, az alternatív tüzelőanyagok előállításával foglalkozó GEOSOL Kft. telephelyén – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a társaság ügyvezető igazgatója.

A fejlesztéshez 979 millió forintnyi támogatást nyert a társaság az Új Széchenyi Terv keretében és az üzem mintegy 20 embernek ad majd munkát – közölte Puzder Tamás. Elmondta: a projekt keretében a kommunális eredetű, települési szennyvíztisztítókból származó hulladék hasznosításához szükséges eszközök beszerzésén és a fogadó-feladó technológiai kapacitás bővítésén túl, innovációs technológiai fejlesztés is megvalósul. Közlése szerint az újra ugyan nem hasznosítható, de magas energiatartalmú hulladékok kezelésével-feldolgozásával és eltüzelésével jelentős mértékben kiválthatók a fosszilis energiahordozók. Az új telephelyen a hulladékot erőművi hasznosításra készítik elő. A próbaüzem a tervek szerint még az év vége előtt elkezdődik és mindennek nyomán az ország legkorszerűbb komplex biomassza- és hulladékkezelő rendszere jön létre – fűzte hozzá. Az Európai Unió és a hazai hulladékgazdálkodás egyik kiemelt célja a képződő és a lerakott hulladék mennyiségének csökkentése, valamint a hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítása. Ebbe a törekvésbe illeszthető be a Geosol beruházása – közölte az ügyvezető. A 2006-ban alapított, belföldi tulajdonú cég éves árbevétele az elmúlt évben mintegy 1 milliárd forint volt. A társaság 32 embert foglalkoztat, ám a beruházás végrehajtása nyomán 50-re nő a dolgozók száma – tájékoztatott Puzder Tamás.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.