Kétmilliárdos kampány indul a LED lámpák elterjesztésére

Kétmilliárd forint értékű beruházási kampányt indít az Elmib Innovatív Zrt. a költségtakarékos LED lámpák elterjesztésére annál a több mint 400 önkormányzatnál, ahol korábban a közvilágítást megújította – jelentette be a magyar tulajdonban lévő társaság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Ennek eredményeként például egy 20 ezer lakosú város, ahol a mintegy 3.200 lámpatestéből 2.700-at cserélnek LED technológiájúra, az évi 30 millió forint költség több mint 25 százalékát takaríthatja meg.  A konstrukció ESCO finanszírozásban történik, ami azt jelenti, hogy az energetikai cég előfinanszírozza a teljes beruházást, aminek költségei a működés során keletkező energia-megtakarításból térülnek meg. Az önkormányzatoknak nincs szükségük  hitelre, önerőre, mert az energia-megtakarításból finanszírozhatják  a fejlesztéseket.  Az Elmib közleménye megjegyzi, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén az önkormányzatok vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak  az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). A támogatás mértéke 20-30 százalék közötti energia-megtakarítás esetén a beruházás 10, 30-40 százalék között 15, 40 százalék felett pedig 20 százalék lehet. Az Elmib csoport egyébként nemrégiben adta át Bulgária egyik borvidékének nyolc településén az első LED-lámpákkal működő közvilágítási rendszert.

Ajánlott tartalom

Stratégiai nyersanyagokról szóló egyetértési megállapodást kötött Szerbia és az Európai Unió

A stratégiai nyersanyagokat, így a lítiumot érintő egyetértési megállapodást kötött pénteken Belgrádban Szerbia és az Európai Unió.