Kétmilliárdos üzletet kötött a legnagyobb hazai zöldenergia-szolgáltató

Az eddigi elsősorban beruházóként és üzemeltetőként ismert Alteo Group leányvállalata megkötötte az első fővállalkozói bombaüzletét: a TVK-nak épít kulcsrakészre modern gőzellátási rendszert.

Több mint kétmilliárd forint értékű fővállalkozói szerződést kötött az Alteo Group leányvállalata, a Sinergy Kft. a TVK-Erőmű Kft.-vel az ipari üzem területén létesülő új üzem gőzellátását biztosító kazánház kulcsrakész kivitelezésére. A Sinergy-ügylettel jelentősen megerősödött Alteo Group életében a most megkötött szerződés fontos mérföldkövet jelent: több kisebb-közepes méretű fővállalkozási és mérnökszolgálati együttműködést követően ez a vállalatcsoport az első igazán nagy értékű fővállalkozási megbízása.

Közel másfél éves tenderfolyamat záróakkordjaként került sor január végén a szerződés aláírására, amelynek keretében a hazai energetikai vállalat egy óránkénti 75 tonna kapacitású gőzkazánt telepít a TVK Ipartelepen. Az új kazán a TVK Erőmű már meglévő rendszeréhez kapcsolódik majd, és a megfelelő mennyiségű, 410 Celsius-fokos gőzt 40 bar nyomáson fogja megtermelni. A Tiszaújvárosban megvalósuló beruházást 2017 augusztusában kell üzemkészen átadnia a kivitelezőnek.

A Sinergy 2004 óta üzemelteti az ipartelepen található erőművet, valamint a saját beruházásában épült vízkezelő művet. Ezt az együttműködést sikerült most új típusú szolgáltatással bővíteni. Papp András, az Alteo Group vezérigazgató-helyettese szerint a mostani együttműködés is bizonyítja, hogy egyre nagyobb az igény az iparvállalatok részéről a testre szabott smart energy management szolgáltatások iránt, amelyekkel jelentősen növelhetik versenyképességüket.

„Az épülő kazán nemcsak kapacitását tekintve különleges. Egy olyan rendszert telepítünk, amely az ügyfél munkafolyamati során keletkező inert gázokat is képes energiatermelésre hasznosítani. Így optimalizálni lehet az energiaköltségeket, hiszen lehetőség lesz a berendezésben csak földgáz, földgáz és inert gázok közös, illetve csak inert gázok elégetésére is” – emelte ki a menedzser. Hangsúlyozta továbbá, hogy éppen ezek a rugalmas piaci szolgáltatók által biztosított egyedi megoldások jelentik a smart energy management filozófia lényegét. „Olcsón termelni az energiaintenzív ágazatokban ma már csak úgy lehet, ha optimalizáljuk a vállalatok energiafelhasználását. Erre nincsenek sablonos megoldások, éppen ezért kellően kreatívnak, szakmailag felkészültnek és rugalmasnak kell lenniük az energetikai partnereknek. Ez egy olyan szakmai terület, ahol az igazán felkészült vállalatok az állami törekvésekkel összhangban működve, értéket teremtve találhatják meg számításaikat.”

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.