ENSZ klímacsúcs Dubajban

November 30-án kezdődik az ENSZ 28. klímacsúcsa az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubajban. Várhatóan több mint 160 ország vezetője személyesen is részt vesz rajta, köztük az Amazonasért kiálló brazil államfő, az angol király és a pápa is. Kritikus fontosságú ez a konferencia, ugyanis elérkezett az első „globális leltár” záró pillanata, amely során a globális közösségnek tükörbe kell néznie, hogy értékelje a klímaváltozás kezelésére vonatkozó eddigi törekvéseket és ezek alapján kijelölje a további teendőket.

A legfrissebb helyzetértékelő jelentések „megakadt lemezként” jellemzik a tárgyaló feleket: az iparosodás előtti időkhöz képest rekordszinten van a legfőbb üvegházhatású gázok koncentrációja, és a jelenlegi vállalások alapján a világ még mindig 2,5-2,9°C-os globális felmelegedés felé tart a század végéig. Az ígéretek és a biztonságos klímajövő közötti szakadék áthidalásához gyökeres, gyors és rendszerszintű átalakulásra van szükség a gazdaság minden területén. Ehhez megvan minden eszközünk és a világnak pénze is lenne rá, csak át kell csatornázni a fosszilis iparágba ömlő állami támogatásokat, ami 2022-ben rekord összegre, 7,2 billió dollárra (a globális GDP 7%-a) emelkedett. A COP28 „globális leltára” egy el nem szalasztható lehetőség arra, hogy az élhető éghajlati jövőbe vezető forgatókönyvet válasszuk, és ennek megfelelően korrigáljuk az eddigi terveket – az erről születő döntés egyben a klímacsúcs sikerességének fontos fokmérője is lesz.

Az olajlobbi árnyékában vet számot a világ, hogy hol tart a klímaváltozás mérséklésében. Kezdődik az ENSZ klímacsúcs Dubajban.

Ismét egy olyan esztendőt tapasztalhattunk meg, aminek során egymást érték az éghajlati rekordok, hol a forróság miatt kapkodtuk a levegőt, hol az aszály miatt aggódtunk, hol pedig a heves esőzések és villámárvizek után igyekeztünk kárt enyhíteni. Az EU Kopernikusz Programja szerint eddig 86 olyan nap volt idén, amikor a globális átlaghőmérséklet meghaladta a 1,5°C-os felmelegedési szintet.

Továbbá az idei volt a valaha mért legmelegebb szeptemberi hónap, 1,8°C-kal meghaladva az iparosodás előtti szintet. November 17-én pedig, ha csak ideiglenesen és rövid időre is, de a 2°C-ot is meghaladta a globális átlaghőmérséklet emelkedése az ipari forradalom előtti időkhöz képest.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek a rekordok nem azt jelentik, hogy a világ túllépte volna a Párizsi Megállapodásban meghatározott 1,5°C-os hőmérsékleti küszöböt – amely több évtizedes átlagon alapuló globális felmelegedési szintre vonatkozik –, de már világosan jelzik, hogy vészesen közeledünk ehhez a ponthoz.

A globális üvegházgáz-kibocsátások állapotát évente értékelő ENSZ-jelentés szerint bár a 2015-ben tető alá hozott megállapodás óta történt némi előrelépés, ennél sokkal gyorsabban kellene a kibocsátásokat visszafogni, hogy ne váljon egyre veszélyesebbé az éghajlat.

Ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C környékén tudjuk korlátozni, 2030-ra nagyjából felére (43%-kal) kellene csökkentenünk az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2019-es szinthez viszonyítva. Ehhez képest 2022-ben azok ismét rekordot döntöttek, és a jelen politikák alapján még mindig 3%-os növekedés várható 2030-ig, vagyis még mindig óriási a szakadék az ígéretek és a biztonságos klímajövő között.

A jelenleg érvényben lévő politikák alapján a század végére 3°C-os hőmérséklet-emelkedés várható az iparosodás előtti időkhöz képest, ami nagyon messze van a Párizsi Megállapodás céljától. Az országok eddig benyújtott klímavállalásai alapján (ezek az ún. Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulások, NDC-k) a világ 2,5-2,9°C-os globális felmelegedésnek néz elébe a század végére, ami rendkívül veszélyes és kiszámíthatatlan következményekkel járna – ahogy azt a tudósok folyamatosan ismételgetik. De a 2,5 °C is csak akkor teljesíthető, ha a fejlett országok ehhez megfelelő mértékű pénzügyi támogatást nyújtanak a fejlődőknek.

A legoptimistább forgatókönyv szerint, ha a hivatalos vállalások mellett az országok hosszútávú, 2050-re szóló nettó nulla kibocsátási céljaikat is megvalósítanák, akkor 2 °C-os felmelegedés várható a század végéig.

Immár 97 tárgyaló félnek (az EU egynek számít) – melyek együttesen a globális kibocsátások 81%-áért felelősek – van nettó nulla kibocsátási célja, tehát az elmúlt évben 9-cel gyarapodott ezen országok száma.

Ugyanakkor részletes ütemtervek hiányában és az eddigi borzasztó lassú haladást látva, az ENSZ szerint ezek az ígéretek egyelőre nem hihetők.

Forrás: masfelfok.hu

A globális üvegházgáz-kibocsátások különböző forgatókönyvek szerint. A jelenlegi politikák (sötétkék), a feltételek nélküli, illetve feltétellel teljesíthető vállalások (narancssárga, illetve piros) és a 1,5 °C-os (zöld) forgatókönyvek között még mindig óriási a szakadék. (Forrás: UNEP Emission Gap Report)

Van némi előrelépés, de még mindig túl sok pénz ömlik a klímaromboló fosszilis energiaiparba

Az ágazati változtatásokat értékelő legfrissebb jelentés szerint, a nap- és szélenergia részaránya a villamosenergia-termelésben éves átlagban 14%-kal nőtt az elmúlt években, ami jelentős, jó irányú haladás. De a klímaváltozás fő okozójának, a fosszilis tüzelőknek a kivezetése és a megújulóknak a felskálázása még mindig nem elég gyors.

A jelentés 42 mutatója közül csak egyetlen indikátor – az elektromos járművek részesedése a személygépkocsi-eladásokból – halad jó ütemben a 2030-ra kitűzött cél elérése felé: 2020 óta több mint triplázódott ezek részesedése. Ez részben azoknak az ösztönző politikáknak köszönhető, amelyek hozzájárultak a költségek csökkentéséhez, a hatótávolság javításához és a töltő-infrastruktúra bővítéséhez.

Ahhoz, hogy 1,5 °C-nál tudjuk korlátozni a globális felmelegedést, rendszerszintű, gyökeres változtatásokra van szükség a gazdaság minden területén, jóval gyorsabb ütemben, mint amit eddig láttunk:

  • 4x gyorsabban kellene csökkenteni az erdőirtás mértékét;
  • 6x gyorsabban kellene növelni a gyors tömegközlekedés lefedettségét;
  • 7x gyorsabban kellene kivezetni a kőszenet a villamosenergia-termelésből;
  • 8x gyorsabban kellene csökkenteni a marha-, bárány- és kecskehús fogyasztását a nagy fogyasztással bíró régiókban (Európa, Amerika, Óceánia);
  • több, mint 10x gyorsabban kellene dekarbonizálni a cementgyártást;
  • több, mint 10x gyorsabban kellene növelni a tiszta energiába való beruházások arányát a fosszilis iparággal szemben.

Ezzel szemben a kormányok még mindig több mint kétszer annyi fosszilis tüzelőt terveznek kitermelni 2030-ban, mint ami összhangban lenne a globális felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozásával, állapította meg az ENSZ fosszilis iparágra vonatkozó helyzetjelentése.

A tervezett kitermelésből származó legnagyobb kibocsátásért India (kőszén), Szaúd-Arábia (kőolaj) és Oroszország (kőszén, kőolaj és földgáz) felelős, de az Egyesült Államok, Kanada és Brazília is jelentős olajtermelővé kíván válni, akárcsak az Egyesült Arab Emírségek. Pedig a Nemzetközi Energiaügynökség 2021-es elemzése egyértelműen megmutatta: ha 1,5 °C alatt akarjuk korlátozni a globális felmelegedést, akkor nincs helye új olaj- és földgáztelep, valamint kőszénbánya beruházásoknak.

Ezzel összhangban az OECD-országokban legkésőbb 2030-ig, máshol pedig 2040-ig ki kell vezetni az energiatermelésből a kőszenet, a G20-aknak pedig vezető szerepet kell vállalnia az új olaj- és földgáz termelési engedélyek, valamint azok finanszírozásának beszüntetésében. A Nemzetközi Energiaügynökség arra is rámutatott, hogy a 1,5 °C-os cél betartásához globális összesítésben meg kell triplázni a megújuló energia kapacitást és meg kell duplázni az energiahatékonyságot 2030-ig.

Ennek a megújuló kapacitás növekedésnek több mint 90%-a nap- és szélenergiából származna (a szélenergiát háromszorosára, a napenergiát pedig ötszörösére kellene emelni 2022-höz képest). Bár ez nagy falatnak tűnik, az Ember think tank elemzése szerint a triplázás valójában elérhető közelségben van, hisz a kormányzati célok globális összesítésben már most is a megújuló kapacitás duplázását tűzték ki.

Ehhez viszont át kell csatornázni a fosszilis iparágba ömlő beruházásokat és állami támogatásokat – utóbbi 2022-ben rekord 7,2 billió dollárra (a globális GDP 7%-a) emelkedett a pandémiából való kilábalás és az orosz-ukrán háború miatt megugrott energiaárak következtében. Az IISD korábbi elemzése szerint, ha a tervezett olaj- és gázbefektetésekre szánt évi 570 milliárd dollárt átirányítanánk a tiszta energiaiparba, akkor az teljes mértékben finanszírozhatná a szél- és napenergia kiterjesztését a 1,5 °C-os céllal összhangban.

A világ fosszilis energiahordozó (kőszén, kőolaj, földgáz) termelése (az országok jelenlegi tervei – piros; jelenlegi politikák – barna; hivatalos klímavállalások – szaggatott barna; 2°C-os/1,5°C-os globális felmelegedéhez vezető kitermelési szint – zöld/kék) (Forrás: Production Gap Report)

Mik lesznek a dubaji COP28 klímacsúcs legforróbb témái?

  1. A globális leltár egy el-nem-szalasztható lehetőség az elszámolásra és a korrigálásra

A COP28-on zárul le az ún. „globális leltár” két éven át tartó folyamata, melynek során az országoknak tükörbe kellett nézniük, hogy felmérjék, kollektíven mekkora haladást értek el a klímaváltozás kezelésére vonatkozóan, és ennek fényében mik a további teendők.

Ezt az ötévente sorra kerülő globális értékelést a Párizsi Megállapodással hozták létre azzal a céllal, hogy az országok ennek mentén erősítsék meg vállalásaikat – lehetőleg minél előbb, de az első elszámolást követően legkésőbb 2025-ig. Ahogy ez várható volt, az összegző jelentés rendkívül borús képet festett az eddigi haladásról, de az országok számos megoldást és jó gyakorlatot is azonosítottak a következő lépésekhez.

A jelentésre épülő, további egyeztetéseken kikristályosított tartalmat politikai szinten a COP28-on fogják véglegesíteni a delegációk – ennek erőssége egyben a klímacsúcs sikerességének fontos fokmérője is lesz.

  1. A fosszilis tüzelők kivezetése és a megújulók felskálázása

Hogy a fosszilis tüzelők ne füstöljék el a klímacélokat, az országoknak érdemi megállapodásra kell jutniuk a klímaromboló fosszilis tüzelők társadalmilag igazságos, gyors kivezetéséről, és a megújulók, valamint az energiahatékonysági beruházások felpörgetéséről.

Bár az év során a G7 vezetői elkötelezték magukat a megújuló energiaforrásokra való átállás felgyorsítása mellett, a G20 vezetői pedig a tiszta energia megháromszorozása mellett – ami jó alapot nyújt a tárgyalóknak –, egyik találkozó sem eredményezett konkrétumot a fosszilis tüzelőanyagok kivezetésére.

A tavalyi, egyiptomi COP-on 80 nemzet szorgalmazta a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetését, de az végül nem került be a végső megállapodásba. Az EU és számos más ambiciózus ország ismét erre sürgeti a résztvevőket. Ugyanakkor a COP28-at szervező Egyesült Arab Emírségek a világ tíz legnagyobb olajexportáló országának egyike, ezért az év során rengeteg kritika érte őket alkalmasságukat illetően, ami sokak szerint olyan, mintha a kecskére bíznánk a káposztát.

A COP28 leendő elnöke, Dr. Al Jaber szultán (egyben az ADNOC állami olajtársaság vezérigazgatója, a Masdar állami támogatású megújulóenergia-vállalat elnöke, valamint Ipari és Technológiai Miniszter) a fosszilis tüzelők helyett előszeretettel beszél a megújulókról és a szén-dioxid-kivonó technológiákról, de utóbb már azt is megfogalmazta, hogy „az összes fosszilis tüzelőanyag fokozatos kivezetése elkerülhetetlen és elengedhetetlen”. Kérdés tehát, hogy az elnökség mekkora teret ad majd saját fosszilis érdekeinek (a kiszivárgott háttér-egyeztetések az eddigi aggodalmakat igazolják) és a fosszilis lobbinak, amely évtizedekig aláásta az érdemi cselekvést.

  1. Több forrás kell a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra és a károk kezelésére

Ahogy arra az IPCC jelentése rávilágított, a klímaváltozás hatásainak enyhítésére egyre több alkalmazkodási törekvés van szerte a világban, és egyre több ország dolgoz ki erre terveket, de a konkrét intézkedések elszórtak, nincsenek kellően a rendszerbe ágyazva és sok esetben nincs megfelelő információ az eredményességről.

Ennek támogatására egy közös cél és keretrendszer (Global Goal on Adaptation) kidolgozása zajlik a COP26 óta, ami segíti majd az országokat az intézkedéseik tervezésében, kiértékelésében és ellenőrzésében. Ennek véglegesítése fontos része lesz a COP28-nak.

Emellett a tehetős országoknak több pénzt kellene biztosítaniuk az alkalmazkodás segítésére, hisz az ENSZ helyzetjelentése szerint az még mindig ijesztően alulfinanszírozott, kiszolgáltatottá téve a világot az egyre fokozódó hatásokkal szemben.

A globális finanszírozási hiány jelenleg évi 194-366 milliárd USD-ra rúg, de a fejlődő országok szükséglete 10-18-szor akkora, mint ami a valójában elérhető forrás. Ez a becslés több mint 50%-kal magasabb, mint ami az előző évi jelentésben szerepelt.

A tavalyi klímacsúcson mérföldkőnek számító döntés született egy dedikált pénzügyi alap létrehozásáról a klímaváltozás által okozott károk és veszteségek kezelésére az éghajlatváltozással szemben sérülékeny fejlődő országok számára. Ugyanakkor számos kérdés nyitva maradt, mint például, hogy kik járulnak hozzá az alaphoz, kik és hogyan férhetnek majd hozzá ahhoz, és hogyan fog ténylegesen működni. Erre vonatkozóan számos egyeztetés történt az év során, és a COP28 feladata lesz a már elkészült ajánlások véglegesítése és minél több finanszírozás mobilizálása.

  1. A (hiányzó) klímafinanszírozás továbbra is az országok közötti bizalom(-hiány) alapja

Hatalmas tüske továbbra is, hogy a fejlett országok még mindig nem teljesítették ígéretüket az évi 100 milliárd USD mobilizálására vonatkozóan, 2021-ben mindössze 89,6 milliárdot biztosítottak a fejlődőknek kibocsátás-csökkentési és alkalmazkodási intézkedéseikre. Bár ez 8%-os növekedést jelent 2020-hoz képest, az még mindig nem biztos, hogy 2022-ben megvolt-e a teljes összeg.

Ennek teljesítése nélkül a bizalmi szakadék csak tovább fog nőni a fejlődő és fejlett országok között, aláásva a Párizsi Megállapodás végrehajtását.

A COP28-on folytatódik a 2025 utáni nemzetközi klímafinanszírozás tárgyalása, ahol a klímaváltozástól egyre inkább szenvedő, szegény országok – akik ráadásul a legkevésbé járultak hozzá a probléma előidézéséhez – várhatón többet igényelnek majd, mint az évi 100 milliárd, ami ismét feszült vitának ígérkezik.

Ráadásul ez a nemzetközi finanszírozás sokszor rendkívül nehezen és lassan hozzáférhető az arra rászoruló országok és kisebb régiók, közösségek számára, emiatt a fejlődők egy átláthatóbb és kevésbé bürokratikus rendszer kiépítését sürgetik. Emellett a globális pénzügyi rendszer reformja és a magánszektor hozzájárulásának növelése is fontos témák lesznek.

  1. A természet védelme és helyreállítása nélkül a klímacélokat sem tudjuk teljesíteni

Az egészséges, biológiai sokféleség szempontjából gazdag ökoszisztémák megőrzése és helyreállítása nélkülözhetetlenmind a klímaváltozás mérsékléséhez, mind pedig az ahhoz való alkalmazkodáshoz. 2021-ben a legtöbb ország ígéretet tett az erdőirtás megszüntetésére 2030-ig, azonban ez csak önkéntes alapú volt, ezért ennek nyomon követésére és az országok elszámoltathatóságára egyelőre nincs hatékony rendszer.

Majd 2022-ben az ENSZ biodiverzitási konferenciáján az országok megállapodtak arról, hogy megvédik a bolygó természetes rendszereinek legalább egyharmadát, kivezetik a természetre káros (pl. agrár) támogatásokat és felére csökkentik az élelmiszer-pazarlást 2030-ig.

Fontos lenne ennek a mérföldkőnek számító biodiverzitási megállapodásnak a hivatkozása, de legalább a természetre vonatkozó nyelvezet beépítése a COP28 döntéseibe.

Ezen túl a karbonpiacok részleteinek véglegesítése is még mindig húzódik – itt a hangsúly az ökoszisztémák integritásának védelmén és az emberi jogok alapelveinek beépítésén kell, hogy legyen, hogy a karbonpiaci szereplők ne árthassanak a helyi közösségeknek és ökoszisztémáknak, és ne trükközhessenek.

A nagykibocsátó országok és a leggazdagabbak tehetnének a legtöbbet

A COP28 „globális leltára” egy kulcsfontosságú lehetőség, hogy a biztonságos éghajlati jövőbe vezető forgatókönyvet válasszuk és ennek megfelelően korrigáljuk az eddigi terveket. A világ kibocsátásainak 76%-áért felelős G20-aknak – különösen a nagykibocsátó USA-nak, Kínának, Indiának és EU-nak – óriási a felelőssége ebben. (Egy friss elemzés szerint az Európai Unió egykori gyarmattartó országainak, és különösképp az Egyesült Királyságnak nagyobb a történelmi felelőssége, mint gondoltuk.) Ez egyben egy megkerülhetetlen társadalmi igazságossági kérdés is, hisz globálisan a legmagasabb jövedelmű lakosság 10%-a felelős a fogyasztásból fakadó kibocsátások közel feléért (48%), és ennek a csoportnak a kétharmada a fejlett országokban él. Ezzel szemben a világ népességének alsó 50%-a a teljes kibocsátásnak csak 12%-áért felelős.

Míg az EU rendszerint élharcosként kíván fellépni a tárgyalásokon, addig az USA és Kína szerepe jóval változóbb. Bár Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan személyesen nem vesznek részt a tárgyalásokon, magas szintű megbízottaik igen. Bizakodásra ad okot a két ország közeledése egymáshoz, amit közvetlen a tárgyalások előtt az együttműködésükről szóló közös kiáltvánnyal hivatalosan is megpecsételtek, kitérve arra is, hogy miként erősítik meg következő klímavállalásaikat.

Ajánlott tartalom

Atomenergia nélkül nem érjük el a párizsi klímacélokat

Az Energia21 Kezdeményezés harmadik alkalommal ülésezett, ezúttal az atomenergia ügye került az ismert közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek tárgyalásának középpontjába. Palkovics László professzor, az E21 kezdeményezője felvezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy az atomenergia továbbra is a zöld jövő záloga - tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.