K&H-agrárkutatás: a szektor fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre

Az agrárszektor fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre, ugyanakkor az alkalmazásban inkább az óvatos szemlélet jellemzi a gazdákat – közölte a K&H innovációs agrárkutatása alapján kedden az MTI-vel.

A kutatásban a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó 360 magyarországi agrár társas vállalkozás innovációs ügyekért felelős döntéshozóját kérdezték meg 2022. szeptember 22. és október 14. között.  Tresó István, a K&H Bank agrárfejlesztési főosztályának vezetője a közleményben ismertette, hogy az agrárcégek fele a bevételének több mint 10 százalékát, a mezőgazdasági szektor pedig átlagosan 17 százalékát fordította innovációra az elmúlt két évben. A cégek 48 százaléka vezetett be új vagy jelentősen javított terméket, szolgáltatást az elmúlt két évben.

Kiemelte, 2020 óta elsősorban korszerű, fejlett gépet vagy berendezést vásárolt a cégek 53 százaléka, és 33 százalékuk költött szinte megegyező arányban szoftvervásárlásra, automatizációra, illetve házon belüli K+F tevékenységre. A kutatás rámutatott arra is, hogy egyelőre a cégek mindössze 12 százalék tartja magát vezető innovátornak az ágazatban, és tízből hét cég inkább óvatos, ha digitalizációról, innovációról van szó. Ennek hátterében az lehet, hogy a mezőgazdasági tevékenység sok esetben generációról generációra öröklődik, ezért a hagyományoknak és tapasztalatoknak nagyobb szerepe van, mint az újdonságra nyitott szemléletnek – írják a közleményben.

A digitális transzformáció egyelőre kevés agrárcégnél, mindössze 7 százaléknál lényegi stratégiai kérdés, jelentős részük, 37 százalék foglalkozik vele sok más fontosabb feladattal együtt. A kutatás szerint a gazdák nyitottak a technológiai  megoldásokra, jelenleg is többfélét alkalmaznak ezek közül, például az okoseszközökből vagy szenzorokból származó adatok elemzését, a járművekbe beépített érzékelőket és mérőket, illetve okosmérőket az energiafelhasználás optimalizálására. A felmérés rávilágított arra is, hogy a mezőgazdaságnak fontos a környezetvédelem, és már elindultak a zöldítés útján. Az agrárcégek 60 százaléka olyan fejlesztést hajtott végre az elmúlt két évben, amelynek kedvező környezeti hatása van. A következő egy évben pedig a cégek 41 százaléka tervez ilyen jellegű újításokat – közölte a K&H.

Ajánlott tartalom

Kevesebb üzemanyagot használtunk az elmúlt hónapokban Magyarországon

Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fogyasztás nagyobb visszaesését.