Kína a világ legnagyobb autópiaca

Kína, az Egyesült Államokat megelőzve 13,64 millió eladott gépkocsival – tavaly először – a világ legnagyobb autópiacává vált – jelentették be 2009. évi végleges adatok alapján hétfőn Pekingben.

A kínai autógyártók szövetségének (CAAM) közlése szerint a tavalyi évben az eladások 46,15 százalékkal nőttek, a termelés 48,3 százalékkal emelkedett, s elérte a 13,79 millió darabot. A személyautó értékesítés 53,93 százalékkal nőtt, elérte a 10,33 millió darabot.
A legtöbb gépkocsit a Shanghai Volkswagen, a FAW Volkswagen és a Shanghai General Motors adta el, két kínai-német, illetve egy kínai-amerikai vegyesvállalat.
A CAAM helyettes vezetőjének nyilatkozata szerint a kínai piac bőséges tartalékokkal rendelkezik, még mindig kevés kínai családnak van saját tulajdonú autója. Az iparág – véleménye szerint – további gyors növekedésére lehet számítani, már csak azért is, mert továbbra is a nemzetgazdaság egyik tartópillérének számít.

Kína 2010. január elsejétől némileg módosított korábbi ösztönző intézkedésein és 7,5 százalékos forgalmi adót vetett ki az 1,6 literes, illetve annál kisebb motorral rendelkező gépkocsikra, s az adó így 2,5 százalékponttal emelkedett a korábbi 5 százalékról. Ez azonban még mindig kevesebb, mint a fogyasztást ösztönző tavaly januári központi intézkedések bevezetése előtti 10 százalék.
A kínai államtanács idén is fenn kívánja tartani az autóipar élénkítését, köztük a gépkocsik cseréjének támogatásával. Vidéken például 5 ezer jüanig (135 ezer forint) terjedő támogatásra számíthatnak azok, akiknek új autójában 1,3 literes motornál kisebb van.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.