Kína hadat üzent a nyugatnak

Az európai napenergia ipart csőd fenyegeti, mert az ázsiai cégek jóval olcsóbban kínálják termékeiket.

Több német napelem, panel és modul gyártó – beleértve nagy piacvezető cégeket is – hatalmas veszteségről számolt be az év első felével kapcsolatosan.

A Q-Cells, a világ egyik legnagyobb napelem gyártója azt mondta, 500 munkahelytől fosztaná meg önmagát (mely közel egyötöde a mostani munkaerejének), ami a túlélését jelentené, miután 69 millió dollár veszteséggel zárta az év első felét (kamatok és adók nélkül). A Conergy, Németország második legnagyobb napelem-gyártójánál is hasonló állapotok uralkodnak. A Solarworld eladási hányada 6 százalékkal, 585 millió dollárra csökkent az első félévben.

„A német napelem és napelem-modul gyártók nagy része nem fogja túlélni.” – mondta Patrick Hummel UBS elemző, a német Financial Times munkatársa.

Hála a kiváló állami támogatásnak, Németország hamar a világ egyik leghatalmasabb napenergia-piacává nőtte ki magát. De az ázsiai óriások, köztük a kínai Suntech Power, a Trina Solar és a Yingli Solar, árvízszerűen árasztja el a piacot kiváló minőségű napelemekkel, melyeket 20-30 százalékkal olcsóbban ad el, mint a nyugati gyártók.

A SolarWorld és a Conergy hivatalnokok árdömpinggel vádolják a kínai gyártókat, és felszólították a nyugati kormányokat, hogy védjék az európai napenergia ipart.

A németek szerint a pekingi bankok kamatmentes hitelekkel segítik a vállalatokat, és távol tartja a külföldi cégeket Kína rohamosan növekvő megújuló energia piacától. Ez minden bizonnyal válasz a vámtarifákra, melyek az EU-ba hozott kínai napenergia termékekre vonatkozik, melyet persze a Conergy és a SolarWorld tisztviselői követeltek.
 
Az ágazat fő reményét az USA és Kína sportszerű játéka jelenti, miszerint egy olyan stratégiát alakítanak ki, mely által olyan módon tudják kezelik a globális keresletet, hogy minden vállalat egyenlően részesülhessen a profitból.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.

Nincs hozzászólás

  1. A kínai kamatmentes óriás hitel a saját üzemeinek: a távolkeleti hatalomátvétel szerves része.
    Válság “csak” nyugaton van (minket is beleértve)
    Kínában pld. az emberiség történetében sosem látott tőke halmozódott fel.
    Világos,hogy a későbbi exraprofit érdekében (miután a nyugati konkurenciát tönkretette)addig ezt fekteti be,és hova is?
    Ahova minden nyugati is befektet, a kínai iparba. (azzal a különbséggel,hogy mi ott vendégek vagyunk,neki a sajátja az országa)
    A világ mást még nem tapasztalt minthogy: ha később egyeduralkodóvá válik valaki:akkor majd szabadon sarcolhat. példa kell?
    -elmű
    -gázszlgáltatók
    -vízművek
    -M.O.L.
    -bank rendszerek kamatai
    Ez az öt szolgáltató a javaink(pl havi fizetés) több mint 55% át elviszik