Kínában több mint ötszáz szénbányát terveznek végleg bezárni az idén - írta a China Daily napilapra hivatkozva az MTI.

Kína utat mutat Trumpnak: 500 szénbányát zárnak be az idén

Kínában több mint ötszáz szénbányát terveznek végleg bezárni az idén – írta a China Daily napilapra hivatkozva az MTI.

Kína a világ legnagyobb szénfogyasztója, de a kevésbé energiaintenzív iparágak előtérbe kerülése, és nem utolsó sorban a légszennyeződés csökkentését célzó erőfeszítések, illetve az ökológiailag tiszta energiaforrások felhasználására történő áttérés miatt mérséklődik a szén jelentősége. A szénbányák egy részét azért kell leállítani, mert nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak. Kínában gyakoriak a bányaszerencsétlenségek, a bányák biztonságának a javítására a kormány 3 milliárd jüant (437 millió dollárt) költ az idén. Kína energiafelhasználásában a szén aránya a tavalyi 64 százalékról idén várhatóan 60 százalékra csökken, 2020-ban pedig 58 százalék lesz. Eközben az alternatív energiafelhasználás mértéke 2020-ra 15 százalékra nő a tavalyi 13,3, és az idei 14,3 százalékról. Nemrégiben írtuk meg, hogy nagyon nagy árat kell majd fizetnünk, ha ha túl későn és túl hirtelen jönnek rá a befektetők, hogy nem érdemes már szénalapon álló cégekbe fektetni, akkor nagyságrendileg a 2008-as pénzügyi válsághoz mérhető lufi durranhat ki a tőkepiacokon. A szénbuborék témájának aktualitást ad, hogy bár pozitív irányú folyamatok is zajlanak a világgazdaságban, a Trump–Putyin-duó és az olajlobbi ténykedése ismét megkavarta a paklit, a buborék fújása pedig emberek milliónak megtakarításait fenyegeti.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.