Kínában felgyorsultak a metróépítések a szmog miatt

Kína nagy részén a szmogos napok számát tekintve a városok és a tartományok az idén rekordot állítottak be, s e helyzetnek is köszönhető, hogy országszerte felgyorsultak a metróépítkezések – jelentette a kínai média hétfőn.

Szakértők szerint ugyanis a városi vasúthálózatok kiépítése lehet a súlyos levegőszennyezés elleni küzdelem egyik módja, amennyiben sikerül a jelentős károsanyag-kibocsátó autókból a metrószerelvényekbe terelni a lakosságot. A fővárosban, ahol az önkormányzat is elismerte, hogy kritikus a helyzet, az év végéig hat új metróvonal megépítésébe kezdenek, együttes hosszuk meghaladja majd a 90 kilométert. Lesznek közöttük olyanok, amelyek a belváros tömegközlekedését tehermentesítik, mások az agglomerációba vezetnek majd. Jelenleg 17 földalatti vonalat vehetnek igénybe a pekingiek, 456 kilométer távon. A metrókocsik munkanapokon naponta körülbelül tízmillió utast szállítanak.

A húszmillió feletti népességű Peking és Sanghaj mellett más nagyvárosokból is metróépítéseket jelentettek. Összesen 35 városban folynak ehhez kapcsolódó beruházások, mintegy 800 milliárd jüan (1 jüan=36 forint) értékben. A kelet-kínai Csianghszi tartomány székhelyén, a csaknem ötmilliós Nancsang városban például öt metróvonal épül 168 kilométer hosszan. Összesen több mint 70 vonal kiépítése van folyamatban, s a már jóváhagyott beruházásokkal a költségek majdnem a duplájára fognak rúgni.

A kínai tudományos akadémia kutatásának eredménye szerint a gépjárművek kibocsátása a fővárosban 22,2 százalékban járul hozzá az egészségre különösen veszélyes 2,5 mikron, vagy annál kisebb porszemcsék koncentrációjához (PM2,5), vagyis nagyobb mértékben, mint az ipari üzemek. Egyébként nyilvánosságra került: Kínában országos hálózatot hoznak létre, amely a PM2,5 mérést fogja végezni – eleinte csak a különösen veszélyeztetett térségekben. A levegőszennyezés kérdése folyamatosan az érdeklődés középpontjában van Kínában, és hetekig folyt róla élénk vita idén januártól, amikor például Pekingben az erre vonatkozó mutatószám többszörösen meghaladta a kritikus szintet, és volt olyan nap, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által biztonságosnak mondott határérték harmincszorosát is elérte.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.