Kínai atomenergetikai ugrás

Kína sikeresen csatlakoztatta első kísérleti gyorsreaktorát (FNR) az észak-kínai áramhálózatba, ezzel megalapozta a későbbi kereskedelmi hasznosítását – jelentette a kínai média.

A reaktor nukleáris hő teljesítménye 65 megawatt, energiatermelő kapacitása 20 megawatt. Biztonsági követelményeit tekintve eléri a negyedik generációs erőművekét. A szóban forgó technológiával, ami a negyedik generációs atomerőművek alapja, az urán energiahatékonyságát a nyomottvizes reaktorokra jellemző 1 százalékról 60 százalékra képesek növelni. Gyakran hangoztatott előnye, hogy a második és harmadik generációs, tehát hagyományos erőművek által termelt nukleáris hulladékok, az elhasznált fűtőelemek ezzel a technológiával újra hasznosíthatók. Kína az 1960-as években kezdte meg kutatásait ezen a területen, és jelenleg egyike azoknak az országoknak, amelyek önállóan rendelkeznek a technológiával. A reaktor megépítése mintegy tíz évet vett igénybe.
A Nukleáris Világszövetség (WNA) honlapján található adatok szerint körülbelül 20 ilyen gyorsreaktor működik a Földön, néhány az 1950-es évek óta. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, India, Japán, Kazahsztán, Németország és Oroszország rendelkezik az FNR bemutató, vagy prototípusával, illetve kísérleti, vagy kereskedelmi szolgáltatásban működő példányával.

 
Kína saját fejlesztésű 1 gigawattos gyorsreaktort tervez építeni a Fucsien (Fujian) tartományi Szanming (Sanming) városban 2018-ra, és orosz tervek felhasználásával két 800 megawattos negyedik generációs reaktor megépítésére is készül 2013-ban, illetve 2014-ben ugyanott. Az ország 2015-től kezdődően további 600 megawatt kapacitás feletti gyorsreaktorok építésébe fog, és 2030-tól kezdené meg üzembe helyezésüket. A világ közismerten energiaéhes második legnagyobb gazdasága 1994-ben kezdett első kereskedelmi atomerőművének építésébe, ma a legtöbb erőmű itt épül a világon. A 13 működő mellé 28 új létesítése van folyamatban. Elképzelhető, hogy 2020-ra Kínában több mint 100 atomerőmű fog működni, illetve lesz épülőfélben. A japán fukusimai atomválság következményeként Kínában a területet érintő teljes biztonsági felülvizsgáltba kezdtek, amelynek első körét a tervek szerint októberben befejezik.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.