Kínai passzívház – német technológiával

Ezúttal egy olyan passzívház építéséről szólnak a híradások, amely az európai éghajlati viszonyoktól eltérő földrajzi területen áll majd.

Konkrétan Dél-Kínának azon övezetében, ahol a klíma jellemzője, a nedvesség és a nagy meleg. Itt kell megfelelnie az energiatakarékos épületekre alkalmazott német minősítési rendszer követelményeinek az immáron megtervezett és közeljövőben kivitelezett épületnek.

Nagy kihívás volt ez természetesen az építészek számára, de mint minden újszerű megoldás ez is megsokszorozta a vállalkozókedvet, bizonyítási vággyal töltötte el tervezőket és a kivitelezőket. A tét nem csekély. Munkájukkal tanúbizonyságot kell tenniük arról, hogy ilyen éghajlaton is lehet alkalmazni a fenntartható passzívház technológiát.

A tervek szerint, ha a ház elkészül, a hagyományos kínai lakóépületekhez képest, előre láthatóan 95 százalékos energia megtakarítással fog működni. A vezető tervezőről tudni kell, hogy számos óriási projektben vett már részt, többek közt modern apartmanokból álló házak építésében, de ez az első olyan munkája, amelyben a passzívház kínai “formációjára” vállalkozott. Ennek a szokatlan kihívásnak akart megfelelni, és mi tagadás, nem egyszerű helytállásra szánta el magát.

Mire törekszenek a passzív építésénél? Csak néhány megoldás a fenntartható technológia megvalósításának: fix árnyékolók, tripla üvegezésű ablakok, magas hőszigetelésű homlokzat. Magától értetődően nagyon sok múlik a precíz, megfelelő tervezésen. A jól átgondolt munka ugyanis azt eredményezheti, hogy a fűtés energiafogyasztása erőteljes mértékben csökkenthető, a kellő mennyiségű hőt ugyanis nagyrészt a napsugárzás energiájából nyerik. A német passzív ház technológia tehát Kínát is elérte, és példamutató az az erőfeszítés, amellyel nekiláttak, hogy olyan helyszínen építsék meg ezt az épületet házat, amelynek még ott nincs hagyománya. Ismerve a kínai szakmai mentalitást, a kezdeményezésük, az építkezés sikere garantált.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.