Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
A Jelenések könyvében írtak szerint ez már az idők végeztének jele, de napjaink Irakja számára kétségtelenül újabb katasztrófa: kiszáradóban van az Eufrátesz. A folyó részben Szíria és Törökország vízpolitikájának, de a vízkészletek helytelen iraki felhasználásának köszönhetően is a töredékére apadt. Irakban megfeneklett hajók, porzó rizsföldek és a városokba menekülő földművesek jelzik a katasztrófa súlyát.
A két éve tartó szárazságot és a rossz vízgazdálkodást a szegények szenvedik meg a legjobban, de hatásait a társadalom többi rétege is megérzi: sejkek, diplomaták, de még parlamenti képviselők is megtapasztalhatják, amikor a Bagdadban töltött hetek után visszatérnek vidéki birtokukra – írja az International Herald Tribune.
A folyó menti rizs- és búzaföldek porzó vidékké, a csatornák alig folydogáló patakokká váltak, a halászhajók pedig már rég nem találkoztak vízzel. Az ültetvények vízellátására kiépített öntözőrendszerek a semmibe futnak a barna tócsák között. “Az öregek azt mondják, hogy ez a legrosszabb, amire emlékeznek – meséli egy munka híján a folyóparti kávézóban üldögélő 34 éves halász. – Isten áldásától függ a sorsom”.
A szárazság egész Irakot érinti. Az általában esővel áldott északi vidékek búzával és árpával bevetett területein a szokásosnál 95 százalékkal kevesebb termés vár aratásra, a keleten honos datolyapálmák és citrusfélék pedig száraz kóróként tűrik a víz hiányát. Két éve, hogy az eső mennyisége jóval kevesebb a megszokottnál. Amerikai szakértők azt jósolják, hogy országos viszonylatban a búza- és árpatermés alig több mint a fele lesz a két évvel ezelőttinek.
A válságos helyzet nem csak Irak identitásának gyökereit fenyegeti – hiszen a Tigris és az Eufrátesz völgyét tartják a civilizáció bölcsőjének -, hanem az ország nemzeti büszkeségeit is. Egykoron Irak látta el árpával a német sörfőzdéket, és Irak az az ország, ahonnan a gasztronómiai világhírnévre szert tett és igen drága anbari rizs származik.
A közel-keleti ország ma egyre több gabonát importál, az Eufrátesz menti földművesek pedig arra kényszerülhetnek, hogy az anbari rizst olcsóbb fajtákkal váltsák fel. Bár a térségben nem ritka a szárazság, szakértők szerint az utóbbi években gyakoribbá vált a természeti csapás. A szárazság azonban csak az egyik ok, amely elapasztja az Eufrátesz és a “kövérebb, egészségesebb” testvérének, a Tigrisnek a vizét.
Az Eufrátesz vízhozamának csökkenéséért a török és a szíriai kormányt is felelősség terheli. Bár elméletileg Irakban bőven lenne víz, az országba máshonnan csatlakoznak be a folyók. Az Eufráteszen legkevesebb hét török és szíriai gát van, megállapodások híján Iraknak valósággal könyörögnie kell szomszédjainál a vízért.
Egy bagdadi konferencián – ahol a résztvevők abból a Szaúd-Arábiából származó palackozott vizet fogyasztottak, ahol a fellelhető vízkészletek csupán töredékét teszik ki az irakiaknak – a szakértők katasztrófáról beszéltek. “Irak szomjazik – mondta Ali Baban tervezésügyi miniszter. – Mezőgazdaságunk el fog sorvadni, városaink hervadoznak. Egyetlen ország sem hallgathat ilyen helyzetben”.
Az iraki vízügyi tárca nemrég arról számolt be, hogy Törökország megkétszerezte az Eufráteszbe engedett víz mennyiségét, amivel néhány helyen megmentette a rizsszezon ültetési időszakát. A lépés 60 százalékkal növelte az átlagos vízhozamot, de ez is csak a nyári rizsszezonhoz szükséges vízmennyiség felét teszi ki. És noha Ankara megígérte, hogy tartani fogja – sőt növeli – a vízhozamot, semmilyen egyezmény sem kötelezi arra, hogy így is tegyen.
A bajos szomszédság mellett a szánalmas iraki vízgazdálkodási politika is gondot jelent – fogalmazott az International Herald Tribune. Idézett egy karbalai férfit, aki szerint “régen mindenhol volt víz”. A 40 éves iraki Bászra közelében nőtt fel, de Bagdadba menekült, amikor Szaddám Husszein az 1991-es síita felkelés megtorlásaként lecsapoltatta Dél-Irak nagy ingoványait. 2004-ben költözött Karbalába, hogy halászként és bivalytenyésztőként keresse meg a kenyérre valót, de a víz már ott is eltűnőben van. “Ebben az évben valóságos sivatag lett itt” – mondta.
A rossz csatornák és a pazarló öntözés eltékozolta a vizet, a helytelen elvezetés és az elpárolgó víz pedig olyan sósan hagyja a földeket, hogy valóságos fehér kupacokat lehet összekotorni – számoltak be a szakértők.
A délkeleti országrészeken – ahol az Eufrátesz 2785 kilométeres útja végéhez közelít, és összefolyik a Tigris kevésbé sós vízével, mielőtt a Perzsa-öbölbe érne – szintén súlyos a helyzet. A 2003-ban feltöltött vízkészletek újra elapadóban vannak, bárányok legelésznek a folyómeder közepén lévő szigeteken.
“A következő tél jelenti az utolsó esélyt – panaszolta egy, a környéken élő 73 éves földműves. – Ha nem tudunk ültetni, a családok az utolsó szálig el fogják hagyni a vidéket”.