Klímaváltozás: a tengertrágyázás sem csodafegyver

A brit tudományos magazinban megjelent tanulmány szerint túlzottak a tengertrágyázásnak nevezett eljáráshoz fűzött remények. A módszer azon a felismerésen alapul, hogy az apró vasrészecskék elősegítik a planktonok növekedését, a parányi élőlények pedig a légkörben terjengő szén-dioxidot használják fel energiatermelésre fotoszintézis útján, és a belsejükben felgyülemlett gáz a tengerfenékre kerül, amikor elpusztulnak. Az üvegházhatást keltő széngáz elsüllyesztésével lassítható az éghajlatváltozás folyamata és az emberiség időt nyer a klímabarát életmód kialakítására, mondják a tengertrágyázás pártolói.

Az eljárás körül heves tudományos vita bontakozott ki. Az egyik tábor szerint az elhalt planktonokkal hatalmas mennyiségű széngázt lehetne eltemetni, a kritikusok viszont attól tartanak, hogy a nagyüzemi vasporszórás miatt elsavasodhat a víz vagy túlszaporodhatnak a planktonok, amitől oxigénben szegény posvány lesz a tengerből.

A vitának már politikai dimenziója is van; a nagykoalíciós német kormányban a hét elején a kereszténydemokrata vezetésű kutatási minisztérium és a szociáldemokrata irányítás alatt álló környezetvédelmi tárca feszült egymásnak egy kísérleti projekt miatt. A környezetvédelmi minisztériumban ökológiai katasztrófától tartanak, a kutatási tárca szerint viszont a tengertrágyázásra szánt 6 tonna vasszulfát jelentéktelen mennyiség.

A Nature-ben brit kutatók tollából megjelent tanulmány fő állítása szerint a módszer hatékonysága csekély. A southamptoni nemzeti óceánkutató központ (NOC) munkatársai az Antarktiszt körülölelő Déli-óceán északi szélén fekvő Crozet-szigeteknél vizsgálták a természetes jelenségként is előforduló hatást. A szigetek vulkanikus eredetű kőzetéből kimosódó vas a tengeri áramlatok miatt a szigetcsoport északi oldalánál koncentrálódik, és minden nyáron hónapokig tartó planktonvirágzást idéz elő. A déli oldalon kevesebb a plankton és hamarabb pusztulnak el.

A CROZEX elnevezésű kutatás adatai szerint a két zóna között majdnem háromszoros a különbség a planktonállományt és a felszívott szén-dioxid mennyiségét tekintve, a ténylegesen elraktározódó gázmennyiség aránya azonban az északi oldalon is elenyésző. “A planktonok által az óceán felszínén megkötött minden száz egységnyi szén-dioxidból 90 egység a felszínközeli rétegekben marad, és 10 merül mélyebbre, majd végül a tízből csak egyetlen egy süllyed a tengerfenéken felhalmozódott üledékbe, ahonnan gyakorlatilag soha többé nem szabadul ki” – mondta Richard Sanders kutatásvezető.

A túlnyomó többség 200 méterre sem jut le, és a mélytengeri áramlatok hatására előbb-utóbb újra a felszínre kerül, onnan pedig vissza a légkörbe – mondta Sanders. Hozzátette: a folyamat évtizedekig, akár évszázadokig is eltarthat, de örökre nem lehet a tengerbe temetni az üvegházgázt vaspor és planktonok segítségével.

A tengertrágyázással kapcsolatos becslésekhez képest a Crozet-szigeteknél 15-50 százalékkal kevesebb szén-dioxidot nyel el a tenger, ami azt mutatja, hogy a várakozások túlzottak – mondta a szakértő. Az eljárást tucatnyi kísérletben vizsgálták már, de a felhalmozott ismeretek hézagosak, és az adatok gyakran ellentmondásosak, mert a vizsgálat bonyolult, nehezen megoldható és nemigen alkalmas a hosszú távú hatások felmérésére. Számos oceanográfus úgy látja, hogy a csekély hatékonyság miatt csak gigantikus tengertrágyázási programokkal lehetne számottevő eredményt elérni az üvegházhatás mérséklésében – mondta Richard Sanders.