Klímaváltozás – figyelmeztető menetet szerveztek Londonban

Londonban húszezren gyűltek össze szombaton délután, hogy egy a város központján átvonuló menettel ráirányítsák a figyelmet a hétfőn kezdődő klímaváltozási csúcstalálkozóra.

A szervezők a menettel szerettek volna nyomást gyakorolni a világ vezetőire, hogy a koppenhágai konferencián hozandó döntéseikkel előzzék meg a környezet veszélyes felmelegedését, kössenek olyan megállapodást, amely a lehető legnagyobb célt tűzi ki e területen a világ országai elé.
A tüntetők először ökumenikus istentiszteleten vettek részt, majd a parlament felé vették útjukat. „Közel a vég” – figyelmeztettek felirataikon.
Nagy-Britannia nevében felszólalt Ed Miliband energia- és klímaügyi miniszter, és azt ígérte, hogy nagy horderejű megállapodáson fognak munkálkodni, nyomást gyakorolnak más országokra – egyebek között az Egyesült Államokra, Kínára – az ambiciózus tervek érdekében. A britek nem egyszerűen csak vállalják a szén-dioxid-kibocsátás 34 százalékos csökkentését 2020-ra, hanem még többre törekednek – mondta.

Berlinben magukat nagy nemzetközi vezetőknek maszkírozó aktivisták beültek egy óriási akváriumba, amelybe négyezer liter vizet öntöttek, amíg az állukig nem ért, ezzel jelképezve a globális felmelegedés hatását. Barack Obama amerikai és Hu Csin-tao kínai elnök, illetve Angela Merkel német kancellár vonásait öltötték magukra. A Brandenburgi kapunál tartott rendezvénnyel arra hívták fel a figyelmet, hogy nincs haladás a klímaváltozás elleni harcban.
A Vatikánban is hozzászóltak szombaton a kérdéshez: Federico Lombardi szóvivő azt mondta, hogy a siker nem csak a nagy országok kötelezettségvállalásaitól függ, hanem „a Föld összes lakójának a viselkedésétől is”. Emlékeztetett arra, hogy XVI. Benedek pápát is aggasztja a klímaváltozás, és ezért új életstílust sürgetett, amely összhangban van a természettel.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.