Kőbányában épül egy kínai luxushotel

Az elhagyott kőbányák nem tartoznak a legszebb helyek közé, ritkán tudják úgy hasznosítani ezeket a helyeket, hogy turisztikai látványosságok legyenek, és még pénzt is termeljenek. Egy kínai tartományban úgy tűnik, sikerült megtalálni a megoldást, luxushotelt építenek egy régi kőbányába.

Az 528 millió dolláros beruházással egy sok emeletes épületet húznak a völgybe. A Songjiang Shimao Hotel egy nagyobb beruházás és rendezési terv egyik eleme, a végső cél, hogy élményparkot alakítsanak ki a területen, írja az index.hu.

A hotelt egy brit cég, az Atkin tervezte. Azt akarták, hogy a hotel belesimuljon a környezetébe, és a terveket nézve, ez sikerült is. A hotel csak a bánya felől látható, a fennsíkról érkezve nem tűnik fel a látogatónak, hogy egy viszonylag magas épület van a mélyben.

A létesítményt környezetbarát módon építik meg, természetes energiaforrással, füvesítéssel és fákkal beültetett teraszokkal. A 19 emeletből kettőt a víz alá terveznek akváriumszerű falakkal. A tervek szerint a hotel 2015-ben nyílik meg, egy éjszaka ára 300 dollár körül lesz benne.

Ajánlott tartalom

Három hetes késés az elszámoló számlák kézbesítésében

Az E.ON Hungária Csoport sikeresen befejezte az informatikai átállást, így szerdától érkeznek az MVM Next elszámoló számlái az érintett ügyfeleknek.