Komposztálók létesítésére pályázhatnak a fővárosi óvodák

Továbbra is pályázhatnak a fővárosi óvodák komposztálók létesítésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel. A pályázat célja, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszerpazarlásra, és az újrahasznosítás, a hulladékfeldolgozás fontosságára.

Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)

Azt írták, a nyertes óvodák az önkormányzat támogatásával komposztálókat, azaz komposztkereteket, komposztládákat, továbbá magaságyásokat szerezhetnek be. Ezek segítségével környezeti ismeretterjesztő programot indíthatnak az óvodás gyermekek számára. A nyertes pályázóknak biztosítaniuk kell egy-egy óvópedagógus részvételét a Fővárosi Önkormányzat által szervezett, komposztálásról, biokertészkedésről, azokkal kapcsolatos jó gyakorlatokról szóló ismeretterjesztő képzésen.

A Fővárosi Önkormányzat szándéka szerint a rendelkezésre álló forrás erejéig (37 511 700 forint) annyi nyertest fog hirdetni, ahány pályázat megfelel a kiírásban meghatározott feltételeknek. Az óvodánként (telephelyenként) elnyerhető támogatás összege legfeljebb 250 ezer forint, amelyet a főváros a közösségi költségvetés keretéből biztosít.

Ajánlott tartalom

Áder János: nem csak a problémákról, de a kedvezőtlen folyamatok visszafordításáról is érdemes beszélni

A 10. nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál kapcsán jött fel a téma.