Környezetszennyezés Áder János környezetvédelmi kampányában

Áder János köztársasági elnök 2015-ben elindította az Élő bolygónk nevű környezetvédelmi kampányt, amelyben egymilliárd aláírást akar gyűjteni. A cél, hogy ő és az aláírók megüzenjék a Párizsi Klímacsúcsra a világ vezetőinek, hogy „haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen”.

Bár talán nem az első dolog, ami eszébe jut az embernek a lufieregetésről, valójában ez egy rendkívül környezetszennyező aktus. Világszerte annyi héliumot használnak el a látványos akciókhoz, hogy az már veszélyezteti a Föld héliumkészleteit, másrészt a lufik veszélyeztetik az élővilágot: a madarak lába beleakadhat, a kipukkadt lufikat lenyelhetik, elsősorban a vízi madarak vannak veszélyeztetve. Arról nem is beszélve, hogy a lufi anyagából keletkező bomlástermék is káros anyag.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban több helyen már jogszabályokkal tiltják, Magyarországon még nem, mert a Földművelésügyi Minisztérium szerint „a lufieregetés nálunk még nem tradicionális, a külföldi példák alapján fontos a nagyobb elővigyázatosság, mielőtt ez az ünneplési szokás tömegessé válna és meghonosodna”, írták az Indexnek.

Áder hallgat

Miután kiderült, hogy a lufieregetés káros, és különösen visszás a környezet védelméért környezetszennyező módon kampányolni, a Punnany Massif (akinek Zamárdiban a koncertje előtt eregették a lufikat) elhatárolódott, a Sziget Kft. pedig azt írta az Indexnek, hogy megvizsgálják a lufieregetéssel kapcsolatos aggályokat és eszerint alakítják ki jövőbeli akcióikat, mert céljuk, hogy

valódi haszna legyen a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységünknek, így figyelembe veszünk majd minden ezzel kapcsolatos szakmai szempontot.

Az ügyben a Balatoni életért nevű civil szervezet nyílt levelet írt Áderhez, a köztársasági elnököt már a TV2 is próbálta szóra bírni, de egyelőre hallgat az ügyben. Ádert az Index is megkereste, ha válaszol, arról külön cikkben fogunk beszámolni.

Update:

Cikkünk megjelenése után a Balatoni életért jelezte, hogy az ügyben bejelentést tettek a Környezetvédelmi Hatósághoz, akik azt mondták, vizsgálják a lufieregetéseket.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Kijöttek a legfrissebb adatok az éghajlatváltozásról: Szeged belvárosa már olyan forró, mint Rómáé

A szegedi mérések alapján az elmúlt egy év (2023. július – 2024. június) középhőmérséklete a külterületen 14,4 °C volt, ami jelentősen meghaladja az 1981-2010-es időszak átlagát (11,5 °C).