Környezetvédelmi világszervezet létrehozását támogatja hazánk

A magyar kormány, hasonlóan az Európai Unió tagországaihoz, támogatná egy új, környezetvédelmi világszervezet létrehozását az ENSZ égiszén belül – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az MTI-nek csütörtökön Budapesten, a “Rio+20” konferenciát előkészítő civil fórumon.

A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkársága környezet- és természetvédelmi, valamint állatvédelmi civil szervezeteknek tartott fórumot, hogy megismerjék a júniusi ENSZ-konferencia előkészületének folyamatát, és kialakíthassák saját állásfoglalásukat. Az ENSZ Fenntartható Fejlődés Konferenciájának (Rio+20) két fő témája a zöld gazdaság kiépítése és a nemzetközi intézkedések hatékonyságának erősítése lesz. Arra a kérdésre, hogy döntés születhet-e júniusban a környezetvédelmi világszervezet létrehozásáról, Illés Zoltán úgy fogalmazott: még tartanak az egyeztetések. Tárgyalások folynak a többi között arról is, hogy az Európai Unió, illetve az Egyesült Államok hajlandó-e finanszírozni a világszervezet létrehozását – közölte.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy jelenleg az ENSZ-nek csak környezetvédelmi világprogramja van. Illés Zoltán szerint a globális környezetvédelmi szervezet hatékonyabban léphetne fel a környezetszennyezés ellen. Hozzátette ugyanakkor: hiába bármilyen döntés, ha azt nem követi végrehajtás az ENSZ tagállamaiban. A környezetügyért felelős államtitkár elmondta: a következő hónapokban több fórumot is tartanak majd a nemzetközi konferenciára felkészülés jegyében. A szakmai tanácskozásokon elhangzottak beépülnek majd a magyar álláspontba.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.