Körösi: A klímaváltozás a legrosszabb pályán halad

Meg kell állapodniuk az országoknak a decemberi klímacsúcson, mert már fenyegető a klímaváltozás mértéke – mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója az InfoRádiónak. Körösi Csaba szerint a megállapodások legfőbb célja kell, hogy legyen a felmelegedés az évenkénti 2 Celsius fok alatt tartása.

A klímaváltozás jelenleg a lehető legrosszabb pályán halad – emelte ki az igazgató. Kifejtette: 2 Celsius fokig többé-kevésbé meg tudnánk őrizni azt a fajta civilizációs fejlődési pályát, amin jelenleg vagyunk, és amit megszoktunk az utóbbi néhány ezer évben. 2 Celsius fok felett azonban ez jelentősen átalakulna.

Az igazgató közölte: még nem tudjuk pontosan, hogy milyen súlyos következményekkel jár a klímaváltozás. Az a pálya, amin jelenleg vagyunk, az 5-6 fok között tetőzne az évszázad végén. Ez nagyjából a ma ismert civilizációs létformák végét jelentené – mondta az igazgató.

Arra a kérdésre, hogy mennyire vannak ezzel tisztában az emberek, Körösi Csaba azt mondta: míg egy időben még azt is kétségbe vonták sokan, hogy van-e klímaváltozás, és ha igen, akkor annak valóban az ember-e az okozója, ma már semmilyen tudományos bizonytalanság nincs ekörül.

Hozzátette: arról persze lehet vitatkozni, hogy az első 5-10 évben milyen súlyosak lehetnek a következmények, de arról nem, hogy a ma születő gyermekeink meg fognak élni egy olyan világot, ami a maihoz egyáltalán nem hasonlítható. Ezt meg kell akadályozni – hangsúlyozta az igazgató.

Arra a felvetésre, hogy korábban arról is lehetett hallani, hogy a cégeknek nem érdeke a klímaváltozás elleni küzdelem, hiszen ez náluk gazdasági visszaesést vagy problémákat okozhat, Körösi Csaba elmondta: látnunk kell, hogy a klímabarát gazdasági pálya racionális.

Kifejtette: globálisan ma a világ GDP-je körülbelül 106 ezer milliárd dollár. Ahhoz, hogy átállítsuk a gazdaságunkat globálisan értelemben klímabarát pályára, erre 2-3 ezer milliárd dollárt kellene fordítanunk. Ez nagyon sok pénz, viszont anélkül, hogy bármit csinálnánk már most évi 6 ezer milliárd dollár veszteséget okoz nekünk a klímaváltozás. Ez a tétje a párizsi klímacsúcsnak.

A cél, hogy ideális esetben a globális hőmérséklet-emelkedés 2 Celsius-fokon belül maradjon. Hogy ezt elérjük, közösen meg kell állapodnunk az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről, arról, hogy hogyan fogunk technológiai együttműködést folytatni. És beszélnünk kell arról is, hogy hogyan fogjuk bekapcsolni ebbe a nagy nemzetközi megállapodásba azokat a szereplőket, akik nem szokták aláírni a nemzetközi megállapodásokat – fűzte hozzá az igazgató.

“Itt kormányok fognak megállapodni, de ha ebben a megállapodásban nem vesznek részt a tudomány, a civil társadalom és az üzleti világ szereplői, akkor nagyon nehéz lesz a társadalommal elfogadtatni azt. Tudniuk kell, hogy mi lesz ennek a pozitív következménye a számukra” – mondta Körösi Csaba.

forrás: inforadio.hu

Ajánlott tartalom

Újra látták 180 év után a titokzatos madarat a borneói esőerdőben

Száznyolcvan évvel azután, hogy utoljára látták a verébfélékhez tartozó titokzatos feketeszemöldökű madarat, a Malacocincla perspicillatát, helybéliek újra láttak és befogtak egy példányt a borneói esőerdőben.