Közel 1 millió hektár erdőt telepít Kína

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen 2019-ben az elsivatagosodás visszaszorítására – közölték a helyi hatóságok kedden.

Az elmúlt néhány évben Belső-Mongólia évente közel 667 ezer hektárnyi területet fásított, ezzel Kína országos erdősítésének kilencedét végezte el – derül ki a Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolójából. Az erdősítésen felül a területen további kétmillió hektárt fognak befüvesíteni az év végéig.  A legfrisebb adatok szerint Belső-Mongólia jelenleg több mint 26 millió hektárnyi erdővel rendelkezik, mellyel immár 22,1 százalékban fedik erdők az egyébként jelentős arányban sivatagos, löszös területet. A fásítási projektnek köszönhetőn 2013 óta 1,07 százalékkal nőtt az erdős területek mennyisége. Szakértők szerint a homokviharok előfordulásának visszaszorulása Észak-Kínában a belső-mongóliai elsivatagosodás megfékezésének köszönhető.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.