Közösségi hálón élő elektromos autó

Hallottak már „közösségi üzemanyagról?” Kansas City-ben megszületett az első olyan elektromos autó, amelynek működését a lájkok, a twitter-üzenetek, a fájl-megosztások biztosítják.

Az ötlet a MindDrive nevű non-profit szervezettől származik, amely hátrányos helyzetű kamaszokkal foglalkozik. A Hertz Corporationnal karöltve a szervezet bevont egy tucatnyi helyi gyereket, hogy alakítsanak át egy 1967-es típusú Volkswagen Karmann Ghiát a modern társadalmi összefogás szimbólumává, írja az energiacentrum.com.

A diákok maguk tervezték meg a kocsit: először is átalakították elektromos autóvá, majd hozzákapcsolták egy szerverhez, amely tudatja a járművel, amikor a közösségi portálokon keresztül valaki érdeklődést tanúsít a projekt iránt. Minden twitter-üzenet, minden megosztás, minden Facebook-os lájk, valamint a YouTube-on való vizuális megjelenítés egy inputot küld a gépkocsiban elhelyezett központnak, amelynek segítségével a motor elindul. A résztvevőket jutalmazzák aktivitásukért: egy lájk egy „közösségi wattot” ér, aki pedig aláírja azt a petíciót, amelyben a Fehér Háztól a non-profit szervezetek nagyobb támogatását kérik, 10 „közösségi wattal” gyarapodik.

Linda Buchner, a MindDrive elnöke szerint a gyerekek tökéletes munkát végeztek: úgy alkották meg ugyanis a kocsit, hogy ha éppen kevés a „közösségi üzemanyag”, át lehet állítani hagyományosra. Az autó próbaútja pedig hová is vezethetné máshová, mint Washingtonba?

Ajánlott tartalom

A DFDS ismét 100 elektromos teherautót rendelt a Volvo Trucks-tól

A Volvo Trucks 100 elektromos teherautóra kapott megrendelést a DFDS dán logisztikai vállalattól. Ezzel a legutóbbi megrendeléssel a DFDS csaknem kétszeresére növelte Volvo elektromos kamionokból álló flottáját, összesen 225 teherautóra, amely a legnagyobb elektromos nehézgépjármű-flotta Európában.