Közvilágítást és iskolát korszerűsítenek Hévízen pályázati forrásból

A közvilágítás energiatakarékos átalakítására, valamint a Bibó gimnázium energetikai korszerűsítésére több mint 200 millió forintos pályázati forrást nyert Hévíz – tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.

A közvilágítás korszerűsítésére 158,6 millió forint KEOP-támogatást, valamint 28 millió forint önrészt használ fel a város. A munkálatok keretében a lámpatestek több mint 90 százalékát LED-lámpákra cserélik, kisebb részét korszerűsítik. Az új lámpák kisebb áramfogyasztása és csökkenő üzemeltetési költsége miatt évente több mint nettó 6,5 millió forintot takarít meg az önkormányzat. A Bibó István Gimnázium és Szakközépiskola energetikai korszerűsítésére 42,8 millió forintos KEOP-támogatással együtt összesen 58,2 millió forintot fordítanak. A tornaterem épületének falaira és kupolájára külső hőszigetelés kerül, homlokzati nyílászáróit kicserélik. Az iskola épületének nyílászáróiban az üvegezést cserélik ki és szigetelik a födémet. Mindkét épületben kondenzációs kazánokkal váltják fel a régi fűtőberendezéseket, illetve napelemes rendszert szerelnek fel a használati meleg víz és a világításhoz szükséges áram előállítására.

Ajánlott tartalom

Európai Bizottság: a balti országok csatlakoztak az európai uniós kontinentális villamosenergia-rendszerhez

A balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia teljesen levált az orosz és a fehérorosz villamosenergia-hálózatokról és csatlakoztak az európai uniós villamosenergia-rendszerhez, ami lehetővé tette számukra, hogy megszabaduljanak az Oroszországtól való energiafüggőségtől - közölte az Európai Bizottság vasárnap.